Levéltári Közlemények, 86. (2015)
Disputa - Körkérdés 1945-ről. Válaszol Berend T. Iván, Egry Gábor, Romsics Ignác, Szakály Sándor, Tomka Béla
Disputa Mindez a diktatórikus politikai berendezkedés ellenére is tartós társadalmi értéket, valóságos fordulatot teremtett. A nagy és pozitív változást természetesen évtizedekre negatívan ellenpontozta a diktatórikus politikai berendezkedés és a sztálinista, később államszocialista politikai rendszer uralomra jutása. Történelmileg azonban az 1989-es rendszerváltás után bekövetkezett demokratikus átalakulás és az európai integrációhoz való csatlakozás 2004-ben mind összefügg a világban, Európában és Magyarországon 1945-ben bekövetkezett történelmi fordulattal. 1945 tehát valóságos korszakhatár az egyetemes, európai és magyar történelemben. Egry Gábor: A második világháború végére, 1945-re elsősorban történelmi fordulópontként szoktunk gondolni. A Year Zero vagy Stunde null gondolata, valami egész más kezdete, amikor új alapokra épül egy új világ - noha az érintettek sokszor semmi mást nem akarnak, mint visszatérni ahhoz, ami a katasztrófa előtt normális, hétköznapi életnek számított -, valószínűleg kitörölhetetlen 1945 emlékezetéből. Bár azt, hogy 1945 csupán a radikális újrakezdésről szólna, kezdettől fogva vitatták, mégis nehéz a világháború végét nem valami nagyon más világként látni és érteni. A radikális világpolitikai átrendeződés, az alig egy évtizede még diadalmasnak tűnő eszmék - fasizmus és nácizmus - teljes diszkreditálódása, a baloldal olykor ugyan csupán rövidre szabott szárnyalása, majd a rákövetkező hosszú, békés évtizedek és prosperitás Nyugaton, a sztálinizmus tapasztalata Európa keleti részén, kétségtelenül alátámasztja ezt a nézőpontot. A második világháború azonban egyszerre radikális törés és ugyanakkor kiteljesedése mindannak, ami részben a háborút, részben a megelőző, útkereső évtizedet jellemezte. A népi igazságszolgáltatás, a jogállami normákat sokszor áthágó perek nem korlátozódtak a szovjet zónára, és a legtöbb áldozatot ott szedték, ahol az állam omlott össze, függetlenül az újonnan berendezkedő hatalom ideológiai beállítottságától. Viszont sehol sem volt különösebben újdonság, ha a megszállásnak az adott területen „bevett” gyakorlatát is figyelembe vesszük, csakúgy, mint a tömeges elűzetés vagy áttelepítés. Persze voltak olyan társadalmak, még Közép- és Kelet-Európábán is, amelyek mindezt kisebb intenzitással tapasztalták meg a hadszíntérré válást és a megszállást megelőzően, például Magyarország vagy éppen Szlovákia, de a jogállam romlása, a magánélet feletti ellenőrzés kiterjesztése - és nemcsak az állam, hanem az egyént a nagy cél érdekében mozgósítani, formálni akaró szereplők részéről - itt is előre haladt. Még azok esetében is, akiknek nem kellett a zsidókhoz hasonló diszkriminációval, majd elhurcolással és megsemmisítéssel szembesülniük. A radikális újrakezdés talán éppen azért lehetett kétféle - Keleten végül a „régi” totális átalakításának és a társadalom erőszakos átformálásának prog332
