Levéltári Közlemények, 86. (2015)

Kilátó - Cosmin Budeancá: A romániai németek Szovjetunióba történő 1945-ös deportálása román szemszögből. Esettanulmány: Hunyad, Fehér és Szeben megyék

Kilátó

baja van, de aki nem kapott bizonylatot, azt vitték. ” (Constantin Gabor) „Valószínűleg a pénzesebbek fizettek és megszabadultak, de nem tudom pontosan megmondani, hogy milyen kritériumok alapján. ” (Mihai Tárlea)

A szászsebest5 Opincar Avram esete drámainak mondható, mert kénytelen volt végignézni, hogy vitték el a szeretett lányt mellőle, anélkül, hogy bármit is tehetett volna az érdekében. „Amikor hazajöttem a frontról, azt mondta nekem az apja, hogy jó lenne, ha megházasodnék a lányával, ki kellene vennem az iskolából, mert deportálni akarták, de nem voltak kapcsolataim, nem volt senkim, hiszen épp akkor jöttem vissza a háborúból. Nem voltak ismerőseim, és ott az oroszoknak kellett volna fizetni, vagy az orvosokkal tárgyalni, hogy adjanak neki valamiféle okmányt, nem tudom mit..., nem lehetett csak úgy kiemelni onnan... Nem tudtam megmenteni. Hát aztán őelment Oroszországba, deportálták, és én meg itt maradtam... [sóhajt -C. B.].”

A búcsú pillanata

Annak ellenére, hogy azokban a helységekben, ahol kutatásokat végeztem, a románok és németek közötti kapcsolat a két világháború közötti időszakban távolságtartó volt, a románok meghatódtak a németek eltávozásának pillanatában, és átélték embertársaik szenvedéseit. Másrészt kíváncsiak is voltak, emellett nagyon féltek attól, hogy nehogy ők is hasonló sorsra jussanak. „Elvitték szegényeket... csak síráis-rívás volt és nagy szenvedés. Nagyon sajnáltuk őket, hiszen mi mind barátok voltunk, mindegyiküket ismertük. Viszont nem volt szabad kimenni az utcára, nem tudtál semmit megmozgatni, mert ezek a disznó kommunisták meglőttek téged is, vagy bevagoníroz- tak s mehettél velük együtt... ” (Aurelia Vlaicu) „A tömeg izgatott volt, mindenki aggódott. Jaj! És mindnyájan útban voltunk arrafelé, és... láttam, ahogy feltették őket az autóba és elvitték... Az emberek sírtak...” (Saveta Cäpäntalä)

„Mintha csak most is látnám, ahogy mentek... és azok, akik maradtak, és a gyerekek a nagyapákkal mentek a falu végéig utánuk, hogy bár egyszer láthassák még őket. Ahogyan elmentek akkor... mintha ma látnám őket. ” (Maria Irimie)

A szállításra, úgy tűnik, vonatokat és teherautókat használtak. „És a csendőrség, ahogyan akkoriban volt, kivitte őket a pályaudvarra, aztán vagonokba tették és elvitték őket. ” (Emanuil Harhoi) „ Kivitték az állomásra 25

25

Szászsebes, románul Sebe§. Város a romániai Fehér megyében. (A ford.)

222