Levéltári Közlemények, 86. (2015)
Történetek, sorsok, legendák - Szita Szabolcs: Embermentés a második világháborús magyar hadviselés utolsó hónapjaiban. Az embermentők kultusza
Szita Szabolcs: Embermentés a második világháborús magyar hadviselés utolsó hónapjaiban szaktól, gonoszságtól, veszélytől való megóvást, az erőszakos korlátozásoktól való megmenekítést. Jelentheti az őrizetből való eltávolítást, vagyis a szökés, menekvés elősegítését és bármilyen módszerrel történő megvalósítását. A halálra hajszolt zsidók érdekében kifejtett fenti cselekményekért 1964- től 1970-ig tizenhat, 1989-ig összesen közel kétszáz magyar polgár kapta meg a Világ Népeinek Igaza címet. Több száz magyar embermentő tiszteletére állítottak emléktáblát vagy ültettek fát a jeruzsálemi Jad Vasem Emlékhely hatalmas parkjában.31 Újabban megrendítően szép emlékkertet is létesítettek. Ebben kőfalakra vésik fel a Soá idején zsidókat mentő, évente alapos jogi eljárással elismert személyek nevét. Rajtuk kívül még számos magyar polgárról tudjuk, hogy kockázatos életmentő tettet hajtott végre, amiért nem vár köszönetét vagy elismerést. Erkölcsi kötelességünket teljesítettük - mondják a miértre -, s nem fogadnak el semmilyen kitüntetést. Az 1945 utáni évek 1945 és 1947 között a korabeli sajtóban több évfordulós megemlékezés, méltatás jelent meg olyan magyarokról - katonákról, lelkészekről, orvosokról, színészekről és egyszerű emberekről -, akik életük, vagyonuk kockáztatásával valamiképp segítettek, rejtekhelyét nyújtottak az üldözötteknek. Megrázó és egyben felemelő emlékezéseket olvashatunk az 1944. késő őszi hegyeshalmi gyalogmenet, az erődítési kényszermunka idején cselekvő emberséget tanúsított gazdákról, vidéki munkásokról, parasztokról, esetenként a lelkészekről is. A sajtóban hírt adtak olyan összejövetelekről, amelyeket volt munkaszolgálatosok tartottak. A résztvevők ilyenkor ünnepélyesen felköszöntötték mentőjüket, segítőjüket, köztük például Schlachta Margitot, Ferenczfalvi Kálmánt, Reviczky Imrét, Nagy Vilmost, Ocskay Lászlót és másokat. Felidézték az átélt közös izgalmakat, veszélyeket. 1948-tól kezdve ezekről már csak ritkán, vagy egyáltalán nem jelentek meg hírek. Nem írtak róluk, mivel már nem volt téma a faji alapú üldöztetés, és így homályba szorították, nem sorolták az elismerést érdemlő tettek közé az embermentést sem. A magyarországi embermentésben részes külföldi diplomatákat a szovjet katonai hatóságok már 1945-ben - a legtöbbször megalázó körülmények között, ismételt kihallgatások és fenyegetések után - kiutasították az országból. Az Emlékezés Hegye (Har HaZikaron) napjainkra megtelt a különböző nemzetek fiai és lányai közül származó embermentők tiszteletére ültetett örökzöld fákkal. 185
