Levéltári Közlemények, 86. (2015)
Gyáni Gábor: Valóban korszakhatár 1945?
1945 - Korszakhatár? hogy nem volt, nem lehetett teljesen egyöntetű az európaiak második világháborút illető emlékezete: merőben mást jelentett a háború a németeknek, mint a franciáknak, de más volt a tartalma a cseh munkások és parasztok számára is ahhoz képest, amit lengyel sorstársaik átéltek belőle; és persze a vesztes és a győztes országok népei, vagy a kelet- és a nyugat-európaiak számára is, - már csupán a következmények okán is - más és más referenciákat tartogatott a háború egyébként mindannyiukat sokkoló élménye. S ami legalább ilyen fontos, ha nem alapvetőbb, gonosz örökséget hagyott maga után a háború. Ezen azt érti az amerikai historikus, hogy a háború végén, a felszabadulás eufórikus pillanatában mindenki, vagy szinte mindenki a győztesekkel, a szövetségesekkel kívánt és próbált azonosulni, feladva korábbi kötődéseit és egyúttal feledve (vagy csupán feledtetve) kollaborálásuk kínos emlékét.16 Úgy tűnik tehát, hogy 1945 fordulópont jellege legtisztábban az akkori kollektív érzelmek síkján, a belőle sarjadó nemzeti és közösségi mitológiák formájában nyilvánult meg. A mindenki ártatlan, kivéve a néhány tucat hazai nácit és vezető kollaboráns politikust, aki a német gonosszal összejátszva elárulta a nép, a nemzet és az emberiség ügyét. Németként (en bloc) ugyanakkor csak azok bűnösök, akik a szűkén vett Harmadik Birodalom állampolgáraiként tették a maguk dolgát, de például az ausztriai németek nem, ők ugyanis az első áldozat szerepébe képzelték bele magukat a háború után. Ez oda vezetett végül, hogy két eltérő emlékezet keletkezett az 1945 utáni Európában: az egyik arra vonatkozott, hogy mit tett a bűnben fogant náci Németország velünk, a másik, hogy mit tettünk mi másokkal a háború után. Annak emléke azonban, hogy mi magunk mit tettünk másokkal a háború idején, gyorsan és minden különösebb nehézség nélkül a feledés homályába merült. Ez adhatott azután tápot az ellenállási mítoszok keletkezésének és virágzásának, ami jótékonyan hozzájárult a nemzeti identitások újraépítéséhez és azok megszilárdításához.17 Nincs itt tér és talán szükség sincs rá, hogy tovább ecseteljük az 1945-el újrakezdődő történelem nemzeti szintű kollektív emlékezetének vagy inkább mítoszának különös historikumát. Egy dolog biztosan kijelenthető: az a későbbi időpont, ahonnan már pontosabban látni lehetett a valamikori, az 1945- ös fordulópont lényegét, akkor jött el csupán, amikor a Szovjetunió szinte kártyavárként omlott össze, magával rántva a kommunista kísérlet teljes európai államkomplexumát. Ebből a perspektívából tűnhetett fel istenigazában, hogy mit jelentett valójában a háború vége, és mit adott 1945 Európának a háború utáni új rend felépítésekor. Mindenekelőtt megadta az európaiaknak I*7 Tony Judt: The Past is Another Country: Myth and Memory in Postwar Europe. Daedalus, Fall, 1992, 84-86. o. 17 Uo. 89. o. 12
