Levéltári Közlemények, 86. (2015)

Gyáni Gábor: Valóban korszakhatár 1945?

Gyáni Gábor: Valóban korszakhatár 1945?

azt a hitet, hogy a demokrácia életképesebb társadalmi konstrukció, mint bármelyik modern diktatúra; továbbá ellátta őket (másokat) azal a hittel, hogy képesek leküzdeni az évszázados (évezredes) történelmi elmaradottságot, sőt talán még a fejlődés élére is kerülhetnek a nyugatinál jobbnak hitt gazdasági és politikai rendszer meggyökereztetésével. A kommunista utópia utóbb hiú és csalfa reménynek bizonyult ugyan, de a nyugati demokráciák sem hagyhatták immár végérvényesen maguk mögött azt a nemegyszer mocskos múltat, melynek 1945 előtt nem csupán a kárvallottjai, hanem alkalmanként a haszonélvezői és olykor bizony a közreműködői is voltak. így válhatott az 1980- as és kivált az 1990-es évektől kezdve a „szembenézés a múlttal” (coming to terms with the past) azzá a megkerülhetetlen követelménnyé, amely nem engedte többé úgy elfelejteni az 1945 előtti saját múltat, mint ahogy az a háború utáni években történt.18

Mindezt tekintetbe véve úgy tűnik tehát, hogy a kollektív emlékezet közegében maradva sem számít 1945 ma már olyan sarokpontnak vagy korszakhatárnak, amilyennek akkor látszott lenni, amikor a minél gyorsabb és áthatóbb felejtés került Európában napirendre, ami a teljes újrakezdés nulla évévé avatta 1945-öt.

*

Gondolatmenetünk végére érve nem szolgálhatunk mással, mint azzal a kom- memorációs szándékot elbizonytalanító konklúzióval, hogy minél távolabb kerülünk 1945 történelmi emlékétől, annál kevésbé lehet feltétlenül azonosulni a benne valamikor összegzett történelem pillanatnyi tanulságaival. Hiszen napnál világosabban látszik ma már, hogy még ha töréspontként hatott is akkortájt 1945 Európa, az északi földteke és talán az egész világ történelmi menetében, semmiképp sem vele kezdődött a „háború utáni új rend”; ráadásul 1945 egyáltalán nem vetett egyszer s mindenkorra véget annak, ami előtte volt. Barbár hadviselés, kegyetlen politikai elnyomás és totalitariánus hatalomgyakorlás, vagy szörnyű genocídium - ezek a valamikori, közvetlenül 1945 előtti jelenségek ma is éppoly elevenek a nagyvilágban, mint voltak akkortájt Európában, aminek 1945 állítólag véget kívánt és véget is tudott vetni.

A kérdés tengernyi történeti szakirodaimából lásd Jeremy Black: Using History. London, 2005; Henry Rousso: Hogyan válik globálissá az emlékezet? In Szász Anna Lujza - Zombory Máté (szerk.): Transznacionális politika és a holokauszt emlékezettörténete. Budapest, 2014, 24-33. o.; Huysen Andreas: Jelenlévő múltak. Média, politika, amnézia. In uo. 24-50. o.

13