Levéltári Közlemények, 85. (2014)

Forrásközlések - Sz. Nagy Gábor: Dokumentumok a Tájékoztatásügyi Minisztérium működéséhez

Sz. Nagy Gábor: Dokumentumok a Tájékoztatásügyi Minisztérium működéséhez 7. Idegenforgalom.101 V. Sajtórendészeti és sajtóközigazgatási osztály. 1. Papírügyek, 2. Utólagos lapellenőrzés, 3. lapbetiltások, 4. könyvcenzúra 5. filmcenzúra. MM OL XIX-I-10-sz.n. (9. d.) 10. Czímer József jelentése a Magyar Kommunista Pártnak a Tájékoztatásügyi Minisztérium ügyében 1946. december 2.102 A Tájékoztatásügyi minisztériumban soha komoly munka nem folyt, de egy idő óta a kommunisták teljesen munka nélkül állnak. Ennek csak Gál elvtárs103 esetében van je­lentősége. Tőle ugyanis az ellene indított ismeretes eljárás során elvették a lapengedélyek és a papírkiutalás intézését, ami a minisztérium egyetlen állandó jellegű munkáját jelen­tette. A többiek amúgy sem végeztek jelentős munkát. Sajtószemléknek nevezett fővárosi lapkivonatokat írtunk a miniszterelnökség részére és hasonló értelmetlen feladatokat kaptunk, amelyek úgy születtek, hogy Nádas, a belföldi osztály vezetője (szoc.dem) min­den áron a serény munka látszatát akarta kelteni, hogy osztálya és önmaga minisztériumi létalapját igazolja. Balla lemondásával ez a látszat tevékenység is feleslegessé vált és a kommunisták munka nélkül lézengenek. Magam az új miniszter [Bognár József104] bemutatkozásánál nem voltam jelen. Vasárnap azonban a lakásomon felkeresett a kisgazdapárt törvényható­sági frakciójának egy tagja Rubletzky Géza,105 amint mondotta fontos ügyben. Diszkérten közölte, hogy Bognár nem hivatalos megbízásából jött és az új minisztériumi helyzetről akar velem beszélgetni. Elmondta, hogy Bognár komolyan rendbe próbálja hozni a mi­nisztérium dolgát. Szerinte a párt azért választotta éppen Bognárt, mert Nagy Ferencnek 101 A 7. pont kézzel (tollal) írva. 102 Ceruzával írva: Gál visszakapja ügy körét. XII. 1. R. 103 Gál Ferenc a Tájékoztatásügyi Minisztérium kommunista párti munkatársa. Kezdetben a pa­pírkiutalás és a lapengedélyezés irányítása, felügyelete tartozott a feladatai közé. A Tájékozta­tásügyi Minisztérium 1948. évi megszűnése után a Miniszterelnökség Sajtóosztályának a veze­tője lett. További adat nem állt a rendelkezésünkre. 104 Bognár József (1917-1996) kisgazdapárti politikus, miniszter, egyetemi tanár. 1945-től volt tagja a Független Kisgazdapártnak. 1945. november 4-től 1990-ig nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő. 1946. november 20-tól 1947. március 14-ig tájékoztatásügyi miniszter, majd lemondása után 1947. július 18-tól 1949 júniusáig Budapest polgármestere. 1948. április 17-től a kisgazdapárt ügyvezető elnöke. 1949 és 1956 között többször volt miniszter. 1956. október 25-től 1956. október 31-i lemondásáig Nagy Imre kormányában miniszterelnök-helyettes. A Kádár-kormányban többszöri felkérés ellenére sem vállalt miniszteri tárcát, hanem a tudományos, egyetemi életben helyezkedett el. 105 Rubletzky Géza kisgazdapárti politikus, a párt törvényhatósági bizottságának tagja. További adat nem állt a rendelkezésünkre. 173

Next

/
Thumbnails
Contents