Levéltári Közlemények, 85. (2014)
Forrásközlések - Gecsényi Lajos: Iratok a magyar emigráció történetéhez -Bartók László bécsi követ és Szegedy-Maszák Aladár washingtoni követ levélváltása (1947-1948)
Forrásközlések őszén távozott, valójában menekült el az országból.3Az emigránsok kezdetben Nyugat-Európában próbáltak maguknak megélhetést találni, ám döntő többségükben az Egyesült Államok felé igyekeztek, ahol megélhetést és nem utolsó sorban politikai, pénzügyi támogatást reméltek egy emigráns csúcsszervezet létrehozásához. A körülmények azonban, amelyekkel az idegenbe kényszerült magyar képviselők, diplomaták, tisztviselők nyugaton találkoztak korántsem voltak reményt keltőek. Az amerikai hatóságok első tartózkodási helyként a Salzburg melletti Saalbach üdülőhelyen létesített menekülttábort jelölték ki a számukra, ahonnan tovább költözni, csak önerőből, ismerősi-baráti-rokoni kapcsolatok segítségével tudtak. Ám a tengerentúlra történő áttelepülésben az első nehézséget az amerikai vízum megszerzése jelentette, ami rendre megfeneklett a szigorú bevándorlási kvótákon. Az életfeltételek megteremtésében is kizárólag önmagukra számíthattak, miközben az érvényesülés esélyei folyamatosan romlottak. A hazai pártkeretekben gondolkodó politikusok között ezenközben nem az egymásra utaltság, az összetartozás érzése erősödött, hanem éppen ellenkezőleg az otthon történtek iránti felelősség kutatása, a vélt felelősök felmutatása kapott nagyobb teret. Az is hamarosan világossá vált, hogy ha sikerül is a kiutazás az Egyesült Államokba a nehézségek ott sem tűnnek el, miután az amerikai kormányzat és a közvélemény-formálók számára a kelet-közép-európai menekültek valójában nem jelentettek partnert. Borbándi Gyula a magyar emigráció kitűnő monográ- fusa tömören így foglalta ezt össze, fentebb hivatkozott könyvében: „Sajnos az Egyesült Államokban letelepedett politikusok közül csak kevésről lehetett elmondani, hogy Washingtonban nyitott fülekre talált és kellő figyelmet tudott kelteni az iránt, amit mondani akart. Varga Bélán, Nagy Ferencen, Eckhardt Tiboron, Kovács Imrén kívül alig volt olyan politikus, aki azzal dicsekedhetett volna, hogy akár a Fehér Házban, akár a külügyminisztériumban, akár a szenátus külügyi bizottságában érdemleges és beható eszmecserére érdemesnek találták."4 Mindezek ellenére a demokratikus emigráció összefogására irányuló törekvések, még ha számos vita közepette is, 1947 novemberében mégis eljutottak a megvalósuláshoz. Az 1941 óta a tengerentúlon élő volt kisgazda-pártelnök Eckhardt Tibor mellett Varga Béla, Nagy Ferenc, Sulyok Dezső és Pfeiffer Zoltán közös felhívásban tette közzé a Magyar Nemzeti Bizottmány létrehozásának hírét.5 Ez a szervezet lett azután 1956-ig az a meghatározó szerv, amely az egész világon átfogta és képviselte a hazájából kiszorult demokratikus politikai elitet. Arról, hogy 1947 nyarán és őszén mi is történt a hontalanság nehézségeivel Európában és Amerikában ismerkedő menekültekkel viszonylag keveset tudunk. Az emlékirataikat közzé tett politikai szereplők a menekülésükig terjedő időre, a második világháború alatt történtekre, a háborút követő évekre koncentráltak, és nem igen szóltak arról, mi is történt velük az önkéntes vagy kényszerű szám- kivetettségben. Ezért bír jelentős történeti információ-értékkel Szegedy-Maszák 3 Borbándi, 1989. 84-85. 4 Borbándi, 1989. 131. Hasonló értelemben fogalmazott 1947. október 16-án Robert A. Lovett külügyi államtitkár a budapesti amerikai követséghez küldött táviratában: Borhi, 2009. 251-252. 5 A felhívás fakszimiléjét lásd Kádár, 2006. 235. 110
