Levéltári Közlemények, 84. (2013)
Közlemények - Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században
Közlemények azt mindenképpen jelzik, hogy egyrészt a kifizetett összeg és a céldulaváltság mértéke nem volt arányos, másrészt, hogy ez a magisztrátusra évenként komoly terhet rótt. Az összegzés során az írásban történő, számokban rögzített igazolások esetei lehettek a meghatározók. A jobb tájékozódás érdekében az egyszerű becslések helyett inkább egy esztendőn belül fellelhető kifizetéseket kíséreltük meg összegezni. A főbíró és az adószedő bíró nyilvántartásai alapján 1671-ben cédulaváltság címen minimum 103,2 tallért fizetett ki a város. A felsorolt példák alapján joggal állíthatjuk, hogy a valós összeg minden bizonnyal — nemcsak ebben az évben — ennél jóval nagyobb lehetett.71 A török hatóságokkal való kapcsolattartás során a másik csaknem megkerülhetetlen tényező a tolmács igénybevétele volt. A hódítók nyelvének elfogadható szinten történő ismerete számottevő előnyt jelentett a mezővárosnak. Különféle követjárásra egy-egy ilyen felkészültségű helybeli ember szolgálatát gyakorta igénybe is vették. Ezt több számára történő kifizetés igazolja: „Törökül tudó Kovács Istvánnak adtam, kocsit fogadván N[ándor]feirvártúl fogvást..amikor Drinápolyba küldték.72 A budai hivatalnokok viszont csak saját tolmácsukban bíztak meg. Ennek közreműködését a falvaknak és mezővárosoknak sorra meg kellett fizetni. Úgy tűnik, hogy az alkalmi díjazásokon kívül — a kádihoz hasonlóan — neki is éves sallárium járt: „Tolmácsnak 4 szekér szénáért fizetett f. 18. Azon tolmácsnak tíz szekér szénáért f. 16,5." 1671-ben a néhány alkalommal igénybe vett közreműködéséért számára különféle címen legalább 47 tallér értéket adott Kecskemét magisztrátusa.73 Háborús években, amikor rendkívüli követelésekkel álltak elő, és ezek teljesítése késett, vagy csak részleges volt, a város küldöttei még gyakrabban keresték meg a budai hatóságokat, és a tolmácsra még gyakrabban volt szükség, így a számára kifizetett összeg minden bizonnyal lényegesen nagyobbra nőtt. A kádi a török igazgatáson és jogszolgáltatáson belül megkerülhetetlen volt. A tizenöt éves háború alatt a közbiztonság teljes hiánya miatt a kádi elhagyta (1597) a várost, és később, a békés évtizedekben sem tért vissza. Ennek ellenére évenként számára 4 tallért volt köteles fizetni a város. E rögzített salláriumon felül 1671-ben különféle címen további 21,6 forintot (11,8 tallér) kellett neki fizetni. Az idegen katonaság igen gyakori megjelenése további pénzbeli terhet jelentett a magisztrátus és a lakosság számára. Ezek csak áttételesen jelentkeztek, és kimutatásuk éppen ezért lényegesen nehezebb. A városi kocsma nyilvántartásaiban az egyik leggyakrabban fellelhető adatsor a kárba veszett bor mennyisége. Ezen belül az egyik legnagyobb tétel a török (és tatár) katonáknak kimért bor, amelyért a csapiárok — azaz a város — nem kaptak semmiféle ellenszolgáltatást. A kecskeméti kocsma 17. századi forgalmának feldolgozása során nagyon pontosan nyomon követhető, hogy évenként milyen mennyiséget fogyasztottak 71 A jobb összehasonlítás érdekében jelezzük, hogy ebben az évben a jegyző éves fizetése 30 tallér volt. IVÁNYOSI-SZABÓ, 1685e, 335. 72 MNL BKML IV.1508.C. 1677-1678. 172. Ezekben az években szinte állandóan úton volt a város követeként. 73 MNL BKML IV.1508.C. 1664. 129-157. A kifizetéseket az adószedő és a főbíró számadásaiban rögzítették. Összehasonlítás érdekében jelezzük, hogy a város főjegyzőjének éves konvenciója ennek kilencven százalékát sem érte el. 68
