Levéltári Közlemények, 84. (2013)
Közlemények - Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században
Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században A 17. században a mezővárosok együttműködésének egyik legfontosabb területe a kisebb rablóbandákkal szembeni közös védekezés volt. Miként utaltunk rá, a tizenöt éves háború nyilvánvalóvá tette a török hatalom megroppanását. Sem ezekben az években, de még a békekötés után sem tudtak a hódoltság területén közbiztonságot teremteni. Éppen ezért a falvak lakosai a veszélyek esetén a nagyobb településekre menekültek, és a mezővárosok maguk voltak kénytelenek gondoskodni biztonságukról. Ennek az együttműködésnek az egyik legkorábbi írott emléke 1601-ből való. A Kecskemétre és a szomszédos Kőrösre támadó tatárok fogságából a helybeli parasztoknak 11 kecskeméti és 8 körösi polgárt sikerült kiszabadítaniuk, és számos értéküket visszaszerezniük.57 A következő évtizedekben újabb és újabb engedményeket kaptak a mezővárosok a török hatóságtól arra, hogy önmagukat fegyverrel is megvédhessék.58 A török tisztek tudomásul vették, hogy a nemesi vármegye hallgatólagos jóváhagyásával, de gyakorta annak támogatása nélkül már a század első felében sorra épüljenek ki a parasztvármegyék.59 Kecskemét közreműködésével 1663-ban Feketehalom nevű dombnál gyűltek össze a Duna menti falvak lakosai, hogy a különféle katona- és rabló csapatokkal szemben saját védelmükről és belső rendjükről gondoskodjanak.60 Egymás fegyveres segítése, elrabolt emberek és jószágok közösen történő kiszabadítása a későbbi évtizedekben visszatérő gyakorlat lett. Nem véletlen, hogy 1707-ben, amikor a rácokról azt a hírt hallották, hogy Kőröst fogják megtámadni, közel kétszáz lovas sietett a szomszéd város segítségére. Valójában a rácok Kecskemét támadására készültek, és az álhír terjesztése azt a célt szolgálta, hogy a város védelmét ily módon gyengítsék.61 IV. A mezőváros terhei A mezővárosi lét egyik meghatározó eleme az volt, hogy nem az egyes paraszt családok álltak közvetlenül kapcsolatban a földesúrral, hanem a közösség hivatali szervezete. Ebből adódóan a lakosság kiszolgáltatottsága lényegesen mérsékeltebb lett. Bár a rendi-feudális jogrend hatása alól egyetlen közösség sem tudta magát kivonni, az ezer, vagy több ezer lakosú mezővárosok — a korabeli viszonyok között — szakképzett, a törvényeket ismerő, írásban rögzített szerződésekre, régi szokásjogra támaszkodó magisztrátusa merőben más esélyekkel tudott 57 Hornyik, 1861. II. 62. 58 A gyakorta változó török hivatalnokok nem voltak következetesek a fegyverviselés engedélyezésében. Bekir egri pasa 1617-ben rendelte a jász településeknek: „Akár török legyön, akár rác legyön, akár magyar legyön, akármiféle nemzet legyön, ha tolvajok lösznek, hogyha elevenen meg nem foghatjátok, tehát az miképpön megölhetitek, megöljétek". Máskor pedig szigorúan tiltották a parasztok számára a fegyverviselést. Hegyi, 1976.145-150. 59 A parasztvármegye létrejöttének és működésének több szakaszát lehet megkülönböztetni. Évtizedeken át érdemi feladatokat tudtak ellátni. Amikor török kiűzése után a nemesi vármegyék kellő biztonságban uralták területüket, a parasztvármegyéket fokozatosan kiüresítették és a 18. század első évtizedeiben megszüntették. Schwáb, 1939. 33-51. és Szakály, 1969. 60 Hornyik, 1861.11.447-492. 61 Hornyik, 1866. IV. 183-190. 63
