Levéltári Közlemények, 84. (2013)
Közlemények - Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században
Közlemények tak. Tehát kétségtelen, hogy a városi bíráskodás és igazgatás meghatározó elemei voltak. Tekintettel arra, hogy a végrehajtások személyükhöz kapcsolódtak, sok ellenérzés halmozódott fel a lakosságban velük szemben. Sok esetben szidalmazták, olykor tettlegesen is bántalmazták őket. A fenti vázlat alapján nem kell csodálkoznunk, ha presztízsük, társadalmi megbecsültségük kisebb volt, mint az eddig ismertetett választott tisztségviselőké. A század utolsó négy évtizedének közel másfél évtizedéből nincsenek személyükre vonatkozó pontos ismereteink. A rendelkezésünkre álló 27 év anyaga viszont mindenképpen feljogosít bennünket arra, hogy társadalmi hátterük felvázolására vállalkozzunk. Ennek során egészen más kép rajzolódik ki, mint amit a testületek és a magisztrátus társadalmi háttereként megismerhettünk. A legfeltűnőbb, hogy még két vagyontalan személy is lelhető köztük. Ők minden bizonnyal olyan gazdák felnőtt fiai voltak, akik még önálló háztartás nem vezettek, de valamilyen formában adóztak. Az a négy személy, akiknek vagyoni állapotát nem lehetett megállapítani, így a bizonytalanok között találhatók, valószínűleg hasonló családi háttérrel rendelkeztek. Igen szerény egzisztenciája lehetett a nyolc törpebirtokosnak. Együttesen tehát a kisbírók közel húsz százalékát alkották. Hasonlóképpen feltűnő a kisbirtokosok magas aránya, akik szám szerint is közel kétszer annyian voltak. A közepes vagyonúak közül került ki a kisbírók közel harmada, de a gazdagok csak alig több mint tíz százalékot tartottak fenn maguknak. A közéleti szerepre pályázó fiatal gazdák számára mindenképpen jó gyakorló iskola volt ez a terep. A kisbírók, mint választott tisztségviselők sem kaptak rendszeres bért. Díjazásukat, miként a többi tisztségviselő esetében is, az adózás és az ingyenmunka alóli mentesség, valamint a város konyhájának naponkénti igénybe vétele és a vele járó rendszeres borfogyasztás helyettesítette. Tekintettel sokuk igen szerény anyagi helyzetére, a magisztrátus rendszeresen ellátta őket ruházattal, főleg lábbelivel, és a nagyobb ünnepek alkalmával kisebb pénzbeli jutalmat is kaptak. Az igazi vonzerőt azonban minden bizonnyal az a remény jelentette számukra, hogy belátható időn belül mezei kerthez juttatja őket a tanács, ami egész családjuk számára több generáción át a megélhetés egyik biztos alapja lehetett. A magisztrátus a megszerzett beneficiumok kamatoztatása érdekében maga kezelte a vásár- és piactartással kapcsolatos ügyeket, a mészárszéket és a kocsmát. A vásárok és a piac működtetése érdekében évenként választottak vásárbírót. Ennek feladata a 14. század vége óta a hetivásárok és az országos vásárok rendjének fenntartása, a fontosabb áruk, jószágok tulajdoncseréinek az adminisztrálása, a tanács által elrendelt limitációk betartatása volt. Munkakörük nem korlátozódott erre a területre, hanem a gabonadézsma, báránydézsma nyilvántartása, beszedése és a török hatóság számára tyúkok, tojás, vaj stb. begyűjtése, a város konyhájának az ellátása ugyancsak az ő kötelezettségük volt. A vásárbírók bérezéséről sincs adatunk. A kisbírókra vonatkozó kedvezmények, előnyök azonban rájuk is vonatkoztak. Ennek ellenére sem lehetett vonzó e szerteágazó feladat ellátása. Ezt jól példázza a következő eset: Vásárbíró Damján Tamás kézbeadással kötelezte magát arra vacsora után az asztalnál, hogy „csak valaki vegye kezébe az ő tisztit, megad 30 tallért...", amely összeg több mint kétszerese volt a 58
