Levéltári Közlemények, 84. (2013)
Irodalom - Seewann, Gerhard: Geschichte der Deutschen in Ungarn, Band 1: Vom Frühmittelalter bis 1860; Band 2: 1860 bis 2006.
Irodalom a magyarországi német?" Válasz: Minden német, aki Magyarországon született, egy magyarországi német." A füzettel kapcsolatban: „Mit kell ezzel a könyvecskével tennetek?" Válasz: „Jól meg kell őrizni, és mint egy imakönyvet megtartani." A katolikus svábok számára a katekizmus nagyon fontos útmutató. Ebben a műben 30 oldalon 104 kérdés és az arra adott feleletek segítették az olvasókat identitásuk megtalálásában, megtartásában. A szerző ugyan névtelen marad, mégis Edmund Steinackerhez lehet kötni a kiadványt. Nemcsak a sváboknak, de a kárpátnémeteknek is volt „szellemi vezére", ideológusa: Kaindl Raimund Friedrich, egy történész, néprajztudós személyében. Bukovinában, Csernovitzben (Czernowitz, Černivci, ma Ukrajnában) született 1866-ban. A németek kelet-európai történetét kutatta, különösképpen a Kárpátok térségében élő honfitársaiét. Kaindl kifejtette politikai céljait is az 1907 és 1911 között Gothaban kiadott háromkötetes művében: „Geschichte der Deutschen in den Karpathenländern". Minden kárpátnémet összetartozásának fontosságát a megmaradás érdekében. Kaindl-t sokan egy nagynémet történelemfelfogás előfutárának tartják. Seewann ezek után kísérletet tesz a „német mozgalom" összegzésére a 18-19. század fordulójától, Jakob Glatz (1776-1831) munkásságától kezdve. A harmadik fejezet végére illesztette a szerző az erdélyi szászok történetének összefoglalását a 15. századtól kezdődően. Külön alfejezetben ismerteti az erdélyi szászok társadalmára és gazdaságára jellemző vonásokat 1850-től 1914-ig. A negyedik fejezetben a két nagy háború közötti időszakkal, a „politikai mozgósítás" korszakával foglalkozik Seewann. Az I. világháború, a Tanács- köztársaság és ezek hatásának vizsgálatából kiindulva összefoglalja a korszakban a németeket érintő legjelentősebb eseményeket. Megismerheti az olvasó a magyarországi németek szószólóját, Jakab Bleyert (1874-1933), aki irodalom- történész, egyetemi tanár, sőt nemzetiségi miniszter is volt (1919. augusztus 15.-1920. december 16.). A párizsi békekonferencián (1919) nagy hangsúlyt kapott a kisebbségi jogok védelme. Kiemelten foglalkoztak vele a tárgyalófelek, de az álláspontok nem közeledtek, sőt inkább komoly problémák kerültek felszínre, feloldhatatlannak tűnő konfliktusok keletkeztek. Lehetséges megoldásnak tűnt a Népszövetség megalakítása, de sajnos, ahogy a békekonferenciának sem sikerült egy stabil európai békerendszert életre hívni, úgy a Népszövetség, mint világszervezet sem volt alkalmas arra, hogy megbirkózzon Európa állami és népi sokszínűségéből fakadó komplikált problémákkal. A magyar ügy és a trianoni békeszerződés is ilyen bonyodalmat jelentett. Magyarország képe nagyon rossz volt Párizsban. A győztes hatalmak és a körülöttük csoportosuló kisebb államok nemcsak Károlyi Mihályt és kormányát utasították el, de a kommunista tanácsköztársaságot „Európa kapujában" mindenképp. 1920 januárjától a magyar tárgyalófél, Apponyi Albert gróf erőfeszítései és érvei kevés szimpátiát váltottak ki a tárgyalófelekben. Az anyaország határain kívülre kerülő 3,5 milliós kisebbség felemlítése is csak rövid utánagondolásra késztette a győzteseket. Az utódállamokkal előzőleg megkötött szerződéseik nem 260
