Levéltári Közlemények, 84. (2013)
Irodalom - Seewann, Gerhard: Geschichte der Deutschen in Ungarn, Band 1: Vom Frühmittelalter bis 1860; Band 2: 1860 bis 2006.
irodalom ez a „deutschungarischen Identitätsdiskurs 1799-1848" (német-magyar identitás diskurzus) 1848-ban teljesedett ki. Önálló fejezet ismerteti a nemzetiségiek, köztük a németek viszonyulását és kiállását az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alatt. Seewann sorra veszi a márciusi forradalom eredményeit és azok hatásait a nemzetiségekre (szlovákok, szerbek, románok és az erdélyi szászok), és vizsgálja reakcióikat, viselkedésüket. Az 1848/49-es magyar nemzetiségi politika részletes elemzése után a szerző kitér a magyarországi németeknek a Honvédségben és a Német Légióban betöltött szerepére. A tisztikarban a magyarok után a német/osztrák származású tisztek száma volt a legmagasabb (előbbi 68,8 százalék, utóbbi 15,5 százalék). Külön témaként szerepel a fejezet végén a bánáti svábok petíciós akciója a császárhoz. A Vajdaságot (a szerb Vojvodina) az 1848/49-es forradalom idején a szerbek Bács-Bodrog, Temes, Torontál, Krassó és Szerém megye két kerületéből szakították ki. Ezt a közigazgatási egységet később „Temesi Bánság és Szerb Vajdaság" néven 1849 és 1860 közt Bécsből kormányozták. A hetedik fejezetben Gerhard Seewann a Habsburg neoabszolutizmus nemzetiségi politikáját vizsgálja. Röviden felvázolja a politikai kereteket, összefoglalja az iskolaügy helyzetét és a Szerb Vajdaság különleges körülményeit. Az 1850-es évek Habsburg belföldi telepítési („Binnenkolonisation") elképzeléseit és a német bevándorlást a szerző a forradalom előtti évek, német betelepülést is érintő „vitáinak" bemutatásával vezeti be. A német közgazdász, gazdaságpolitikus Friedrich List 1842-től megjelent írásaiban hitet tett a német betelepüléssel erősödő „nagy-magyar nemzetállam" kialakulása mellett. 1844-ben Magyarországon is járt, nagy megbecsüléssel fogadták. Vele szembeállítja Eduard Glatz hírlapíró, a Pester Zeitung, majd a Pest-Ofner Zeitung szerkesztője (1845-1852-1855), utóbb a Pester Lloyd belső munkatársa (1868-1880) véleményét. Szerinte Magyarországnak és Németországnak is egyaránt érdekében állna a Magyarország irányú német kivándorlás. Pedig Glatz is támogatta a magyarosítást, de csak addig, amíg az más nemzetek érdekeit nem sértette. Valójában 1848 előtt csak relatíve kevés német bevándorló (407 család) érkezett Würtenbergből Magyarországra, illetve Erdélybe, Stephan Ludwig Roth erdélyi szász lelkész 1846-os akciója nyomán. Később közülük többen is csalódottan visszatértek hazájukba. Az eset jól szemléltette a magyar nemzeti mozgalom érzékenységét, 1846-1847-ben számos vármegye adott ki a német betelepülést ellenző köriratot. A Habsburg neoabszolutizmus telepítési terveinek bukását Seewann az osztrák bürokrácia számlájára írja, amely képtelen volt a jogi, népességmozgási és gazdaságpolitikai intézkedések kereteit megteremteni. A nyolcadik fejezet egy rövid kitekintés a németek társadalmi beilleszkedéséről, mobilitásáról és belső telepítéséről. Bél Mátyásra, Tessedik Sámuelre és Berzsenyi Dánielre hivatkozva igazolja a szerző a magyarországi németek sikeres integrációját a magyar gazdasági és társadalmi szerkezetbe. Seewann kitér a még kevésbé feltárt belső vándorlás hatására is, amelynek következtében például Baranyában két évtized alatt (1850 és 1869 között) 11,5 százalékkal nőtt a németek száma, igaz, elsődlegesen a tolnaiak rovására. A szerző elemzi a Szlavóniába és a Szerémségbe irányuló német vándorlást és belső telepítést is. 257
