Levéltári Közlemények, 84. (2013)

Közlemények - Garadnai Zoltán: A magyar-francia kapcsolatok története (1969-1975)

Közlemények

4. Egyensúlypolitika folytatása a két szuperhatalom között. Az európai integrációs folyamat támogatása, a francia-német kapcsolatok fejlesztése.

5. A harmadik világbeli (elsősorban Afrikában) francia pozíciók megőrzése, Franciaország informális befolyásának erősítése.

6. A mediterrán kapcsolatok jelentőségének hangsúlyozása, különös tekintettel az arab-izraeli konfliktus rendezésére.

De Gaulle külpolitikája és keleti nyitási politikája alapvetően határozta meg a kelet-nyugati kapcsolatokat, és a szocialista országok számára - ideológiai és politikai okokból - kedvező volt a függetlenedést kereső francia külpolitika. A rövid átmeneti időszak után hatalomra jutó Georges Pompidou személye tehát a folytonosságot és stabilitást jelentette. A francia diplomaták és politikusok többször hangoztatták, hogy a francia keleti nyitási politika lényege nem változik, és Franciaország a keleti kapcsolatai fenntartására és további fejlesztésére törekszik.29

A De Gaulle elnöksége alatt kialakult szerkezet tehát tovább működött, amit Pompidou is elfogadott. Lényegében csak a hangsúly változott,30 és a figyelem az európai ügyek rendezése irányába mozdult. Mindezt az új elnök elsősorban a gazdasági-pénzügyi szakember szemével nézte, és a Közös Piac megteremtését célozta, és egy erős nyugat-európai integrációt képzelt el, aminek Nagy-Britannia is tagja. Európára vonatkozó gondolatait Pompidou az 1970. július 2-ai beszédében egyértelművé tette, és Andrej Andrejevics Gromiko külügyminiszterrel, (1970. június 2.)31 Richard Nixon elnökkel, (1971. december 13.)32 illetve Willy Brandttal, (1971. december 3.)33 folytatott tárgyalásain is kifejtette. Nixon előtt ugyanakkor arról is beszélt, hogy a kelet-nyugati kapcsolatokban nem egyforma államok vesznek részt: „Ami engem illet, azt gondolom, hogy egyrészt vannak szabad és független államok, aminek Franciaország is tekinthető, és másrészt azok az államok, amelyek szeretnének eljutni a szabadságba és a függetlenségbe."34

A francia keleti politika számára szocialista országokkal kialakított kapcsolatok a de Gaulle-i időszakban megteremtett alapokon működtek tovább, és a prioritás megmaradt. A francia diplomácia számára a fő partnert a Szovjetunió jelentette, és a francia-szovjet kapcsolatok a kölcsönös érdekek mentén fejlődtek tovább. A kétoldalú közeledést megkönnyítette az, hogy a nemzetközi kapcsola29 AMAE Organismes internationaux et grandes questions internationales (1966-1970) Carton 2033. Télégramme, illetve 1. Kecskés D., 2013. 89.

30 Vö. Kecskés D„ 2013. 84-88., Soutou, 2006. 229-257.

31 Rey, 2005. 51.108. lábjegyzet. Gromiko előtt arról beszélt, hogy ugyan De Gaulle miniszterelnökeként nem tehette meg, hogy a tábornoktól eltérő véleményt fogalmazzon meg a külpolitikára vonatkozóan, de immár köztársasági elnökként megérti és osztja elődje nézeteit.

32 Rey, 2005. 51. 109. lábjegyzet. Az amerikai elnök előtt Franciaország nyugat-európai elkötelezettségéről, a francia-amerikai barátság fontosságáról beszélt, de kihangsúlyozta, hogy a Szovjetunióval szemben két megoldás lehetséges: 1. Elzárkózás (vagyis egy új hidegháború. G. Z) 2. Megérteni a szovjetek politikáját (vagyis az enyhülés, G. Z)

33 Rey, 2005. 51. 110. lábjegyzet. A német kancellár előtt igy beszélt: „... számomra a közeledési politika az önöké és a miénk, feltételezve egy erős Nyugat-Európát. Ha Nyugat-Európa megosztódna, ez a politika gyorsan veszélyessé válna."

34 Rey, 2005. 54-55.

150