Levéltári Közlemények, 84. (2013)
Közlemények - Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században
Közlemények A közösség fejlődése érdekében a tanács és a magisztrátus akkor tudott legtöbbet tenni, amikor statútumaival tőle telhetőén biztosította az országos átlagnál lényegesen magasabb szintű árutermelés és pénzgazdálkodás jogi és anyagi feltételeit. A másik fontos terület a helyi nemesek mindennemű előjogának a határozott visszautasítása volt. A csekély számú armális nemes — a szomszédos Kőrössel ellentétben — semmilyen formában sem tudta csoportérdekeit érvényesíteni. Kétségtelen, hogy ehhez részben a korábbi évszázadok szokásjogához való ragaszkodás, részben az újabb törvények egyaránt hozzájárultak. A korábban vagy a frissen megszerzett armális nem eredményezett semmiféle előnyt a különféle tisztségek betöltésénél, még kevésbé a közterhek viselése során. A kialakult szokásjog értelmében nyolc évnél előbb csak a legritkább esetben, a városra nehezedő rendkívüli terhelések során választották meg főbírónak ugyanazt a személyt. Hat évnél rövidebb időszakon belüli választásra nem találunk példát. Arra sincs példa, hogy élete során valakit háromnál több alkalommal választottak volna meg főbírónak. A féltucatnyi rendkívüli nagy vagyont birtokló família így nem tudott erőteljes befolyást gyakorolni a város irányítására. Több mint figyelemre méltó, milyen következetességgel gátolták meg, hogy egyes családok, gazdák bármiféle monopóliumra szert tegyenek. Néhány ügyes és bátor tőzsér meglepően nagy vagyont tudott ugyan felhalmozni, de ezt nem valamely helyben szerzett kiváltság birtokában tette, és nem a helyi áruforgalom lebonyolítása révén érte el. Minden bizonnyal — befolyásuk korlátozása végett — ezért nem engedte a magisztrátus, hogy önálló kereskedő céhet hozzanak létre. A városi statútumok a kereskedelmet minden adófizető alanyi jogává tették. Nem lehet véletlen az sem, hogy még a városi kocsma számára szükséges bor beszerzésekor is sok tucat gazda nagyobb távolságokról történő fuvarozását vették igénybe. Ugyanezt mondhatjuk el a városi mészárszék áruval történő ellátásával kapcsolatosan. A középkortól formálódó mezővárosi autonómia több régi intézménye továbbra is megmaradt, és fontos szerepe lett a közösség szervezésében és irányításában. Az összes gazdát magába foglaló népgyűlés minden bizonnyal vesztett ugyan korábbi szerepéből, de még ezekben a századokban is minden igazán fontos ügyben célszerűnek látták összehívását. Igaz ugyan, hogy döntési lehetőségei korlátozódtak, és egyre inkább csak a tájékoztató feladatai maradtak meg. Az ekkor már általában hatvan főből álló esküdtek tanácsa nélkülözhetetlenné vált a közösség életében. A gazdák közel tizedét magába foglaló testületben a szegényebb családfők is jelentős számban megtalálhatók voltak. Közülük verbuválódott a mindenkori főbíró körül az a kéttucatnyi legaktívabb, legtapasztaltabb személy, akik a szűkebb irányító-ellenőrző szervezetet, a tanácsot alkották. Leginkább rátermett tagjai több évtizeden át közreműködtek mind a bíráskodásban mind pedig a hivatal előtt jelentkező feladatok közvetlen ellátásban. A későbbi szakigazgatás elemei már ekkor kezdtek kirajzolódni. Kellően hangsúlyoznunk kell, hogy ezekben a századokban a bemutatott testületek igen széles társadalmi bázisra épültek. A közösség építkezése más területeken is érvényesült. A két évszázad során lényegesen erőteljesebb lett a differenciálódás és a szakszerűség a hivatali szer104
