Levéltári Közlemények, 83. (2013)

In memoriam - Buzási János (1932-2012)

BUZÁSI JÁNOS

(1932-2012)

Emlékezés Buzási Jánosra

Nem volt könnyű dolga Buzási Jánosnak, amikor 1973-ban, Bécsből visszatérve rábízták a IV. osztály vezetését. Korábban koraújkori iratanyagokkal foglalkozott, majd a bécsi delegátus vezetői tisztét töltötte be. A IV. osztály akkor az Országos Levéltár legfiatalabb osztálya volt; a kapitalizmuskori iratanyag begyűjtése a Központi Gazdasági Levéltárban már zömmel befejeződött - már amennyire ezt lezártnak lehetett tekinteni - rendezése is elkezdődött, de a levéltár többi osztályához képest még nagyon sok tennivaló állt az osztály előtt, ahhoz, hogy iratanyagát hozzáférhetővé tegye a kutatás számára. Személyi összetételében is a IV. osztály volt akkoriban a legfiatalabb; a tapasztalt kollégák, mint Gáspár Ferenc, Szilágyi Gábor akkor már más területen dolgoztak, Sárközi Zoltán maradt az osztályon. Mellette öt-hat pályakezdővel kellett megszerveznie a munkát. Ráadásul házon belül és kívül jól értesült kollégák tudni vélték, hogy Buzási „igen kemény ember", jobb lenne előle elmenekülni egy másik osztályra. Valóban kemény főnöknek bizonyult. Fiatal munkatársai szinte mindannyian kacérkodtak a történettudománnyal, szívesebben foglalkoztak volna a levéltár keretein belül történeti munkák írásával, mint a fáradságos rendezési munkákkal. Az osztályvezető azonban feketén fehéren kinyilvánította, hogy munkaidőben csak munkatervi feladatok végezhetők: rendezés, minden mennyiségben, ehhez segédletkészítés. A '70-es évek második felében indította el az osztály repetórium-készítési programját. Ez már tetszett, és bár a repertóriumok nem jelenhettek meg, a rendszer- váltás után - némi modernizálást követően - láthattak napvilágot a '70-es, '80-as években megalapozott, addig kéziratos munkák.

Szigorú volt Buzási János a munkafegyelem tekintetében is. Egyetlen perc késésre már összevonta szemöldökét. Ebben a tekintetben eleinte rejtélyesnek tartottuk vezetői hozzáállását. Előfordult, hogy valamelyikünk november 6-án szigorú szóbeli megrovásban részesült, majd november 7-én kiemelt jutalomban. Hamarosan megértettük; ha valaki hiánytalanul és az elvárt színvonalon elvégzi munkáját, annak nincs félnivalója a szigorú főnöktől. Ha valakivel problémája volt, azt szigorúan négyszemközt közölte, senkit nem állított pellengérre.

Soha nem tudtam, mikortól és kitől származott az osztályon hamarosan elterjedt megszólítás: Főnök. így hívtuk, azt követően is, hogy már nem dolgozott az osztályon. Nem tiltakozott a megszólítás ellen, és valamiképpen illett is hozzá. Nem is tartott hosszú ideig, míg az osztály „összecsiszolódott" a Főnökkel. Voltak, persze, bukkanok is. Egy szép nyári napon névnapot ünnepeltünk, este hat óra után, de a munkaszobában, két terem távolságra a kiskutatótól. Mi tagadás, vidám hangulatban telt az idő, és a hangerőt sem fogtuk vissza. Buzási - mint általában - még dolgozott a szobájában. Egy idő után bekopogott. Egyik kolléga gyorsan kislisszolt, de többségben ott maradtunk. Mi folyik itt? - kérdezte. Névnap, mondtuk, munkaidő után kezdtük! Jó, akkor most fejezzék be. Befejeztük.

461