Levéltári Közlemények, 83. (2013)
Irodalom - Corde aperto. Tanulmányok Kredics László nyolcvanadik születésnapjára
Irodalom komplex kutatását elvégző Hermann István jelen tanulmányában a plébános mellé kirendelt káplánok javadalmait kutatva a plébániahálózat kiépülésével, illetve a papság jelentős létszámnövekedésével párhuzamosan eme egyházi tisztség funkciórendszerének változásait tárgyalta. Az első káplánok megjelenése 1727-től adatolható (22 fő), ők döntően ideiglenes, kisegítő funkciókat végezve, pályájuk kezdetén látták el e feladatokat. A század második felében számuk rohamosan nőtt, két fő csoportjuk jelent meg. 60 plébánián, 286 alkalommal úgymond kisegítőként (segédlelkészként) alkalmaztak káplánokat, míg 26 plébánián a plébános életkorától, egyéb hivatalaitól függetlenül állandósult a kápláni tisztség. Ez utóbbi legkorábban az egyházmegye jelentős, püspöki földesuraság alatt álló mezővárosaiban, így Veszprémben (1730), Zalaegerszegen (1749), Tapolcán (1756) következett be. A 18-19. századi hivatali installáció, reprezentáció kutatását leginkább a főispáni beiktatások bemutatása jellemezte. Varga Tibor László geleji Makay Antal veszprémi püspök (1824-1825) életútját felvázolva, az 1824. március 24-i bevonulása, 25-i püspöki beiktatása további vizsgálatához, egy gazdagon jegyzetelt forrásközléssel járult hozzá. Beriszló Péter veszprémi püspök 1515. évi egyházmegyei zsinatát követően, négy évszázad elteltével került sor hasonló egyetemes egyházmegyei gyűlésre. Az 1917. évi Egyházi Törvénykönyv hatására Rótt Nándor püspök 1922. október 22-i körlevelében a következő esztendőre hirdette meg az egyházmegye zsinatát. Gárdonyi Máté a fontos egyházkormányzati döntéseket hozó zsinat előkészítését (pl. tisztségviselők kinevezése, bizottságok megalakítása, közvetlen előkészítés) vázolta, majd a főpásztori körlevél elemzését követően részletesen elemezte az alsópapság bizottságokhoz küldött - valószínűsíthetően forráshiányok miatt szerény számú - egyéni javaslatait. Világi- és egyházi gyűjteményekkel, így könyvtárakkal és kottatárral kapcsolatos tanulmányok kialakulásával, állományának, vagy egyes dokumentumainak bemutatásával foglalkozó tanulmányok szintén egy karakteres tematikai csoportot alkotnak. A veszprémi könyv- és könyvtártörténet társadalom- és művelődés- történeti szempontokat következetesen alkalmazó jeles kutatója, Hudi József, jelen munkája révén magát a Szerzőt is egy újabb oldaláról ismerhetjük meg. A reformkori előzményekre (pl. 1830 Pápai Olvasókör; 1837: Polgári Kaszinó), a polgárság egy generációval későbbi, művelődést, könyvtárhasználatot segítő és terjesztő egyesületeire (1867: Pápai Polgári Kör; 1874: Pápai Ismeretterjesztő Egylet; 1886: Pápa-vidéki Közművelődési Egyesület) kitérve, a Pápa város művelődéstörténetében alig ismert népkönyvtár történetét elemezte. A 19. századi egyesület kutatás fontos forrástípusát a sajtó, az 1874-től induló Pápai Lapok fölöttébb informatív tudósításai jelentették. Az alapítás, intézmény fenntartás, és pártoló társadalmi bázis, gazdálkodás, állománygyarapítás, olvasóközönség, könyvtárhasználat szempontjaiból komplex elemzésre törekedett az iparosok, a földművesek, a tanuló ifjúság olvasási igényeit szem előtt tartó népkönyvtár 1894-ig tartó történetét bemutatva. A Veszprémi Érsekség Könyvtára egyike a leggazdagabb hazai 18-19. századi egyházzenei kottatáraknak; 360 zeneszerző közel 3000 db vallásos, egy- házias, illetve világi zeneműve, olykor partitúrái találhatók e gyűjteményben. E gazdag forrásanyagból a történeti Magyarországhoz köthető zeneszerzők Veszprémben előadott műveit mutatta be M. Tóth Antal a komponisták személye és 394
