Levéltári Közlemények, 83. (2013)
Irodalom - Corde aperto. Tanulmányok Kredics László nyolcvanadik születésnapjára
Irodalom redes, időtálló regulájában jelentős szereppel bír az olvasás, amely magánolvasás révén az egyéni elmélyedés, felolvasás formájában pedig a közösség szellemi gyarapodásának, fejlesztésének az eszköze. A Szerző elmélyült elemzése végén a regula olvasásáról szóló fejezeteit is közzé tette (8., 38., 42., 47-49., 53.). Engedtessék meg, hogy a tizenhét szerzőt alfabetikus sorrendben felvonultató ünnepi tanulmánykötetet ezt követően ne a szerkesztés sorrendjében, hanem kisebb tematikus blokkok alapján ismertessem. Minthogy az ünnepelt érdeklődésében kiemelt szerepet kapott a középkori egyháztörténet, először erre fókuszálnék. Becsei Imre és az Almási család 1329. évi, birtokperben keletkezett oklevele jelentett apropót Érszegi Gézának ahhoz - miután a forrásban hivatkozott korábbi királyi adománylevél keletkezésének lehetséges időpontját szfragisztikai érvekkel tisztázta -, hogy a forrás egyik kitételét, mi szerint Pentelemonostoron beginák, azaz görögös apácák éltek („...begine sive tnoniales Grecales condam commorabantur..nagy erudícióval megfejtse. A beginák, majd a görög - különösképpen veszprémvölgyi - apácák történetét végigkísérve, a patrocinium kutatás révén rámutatott arra, hogy a tatárjárás előtt a pentelei kolostorban férfi szerzetesek éltek, annak pusztulását követően IV. László király adománya révén költöztek oda női szerzetesek (beginák). így az oklevél fenti kitétele a történeti emlékezet megnyilvánulása, a korábbi görög szerzetesek emléke mosódott ösz- sze a beginák emlékével. Az egyházmegye-történet monográfia szintű feldolgozásának látószögéből, az eddigi eredmények és hiátusok összegzéséből kiindulva, Karlinszky Balázs széleskörű, differenciált vizsgálati szempontrendszer alapján, szisztematikusan felépített tanulmányában a Veszprémi Székeskáptalan középkori történetének historiográfiáját mutatta be. Kitért a rövid összegzések, lexikonszócikkek, a székeskáptalan levéltárából származó forrásközlések, az egyes századokról szóló történeti tanulmányok körére, valamint több szempont alapján (a káptalan birtokai, Veszprém káptalani városrésze és annak topográfiája, a káptalan tagjai, a káptalan jövedelmei) bemutatta a káptalan történetével akár érintőlegesen is foglalkozó munkákat. A 18. század végétől (Stephanus Katona) napjainkig átívelő tanulmány nem csak faktografikus adatokat hoz, de a tudományos teljesítményeket is értékeli. Megközelítése, gazdag bibliográfiája révén e publikáció a középkori káptalan kutatás fontos munkája. Ugyanez fokozottan állítható a következő tanulmányra: a középkori hiteleshely kutatások általában elutasították az apácakolostorok hiteleshelyi funkcióját, hiteleshelyi működését. Ennek ellenére mind a régebbi, mind az újabb szakirodalomban a somlóvásárhelyi apácákról ennek ellenkezője terjedt el (pl. 1511. évi uralkodói felhatalmazás három oklevéltípus kiállítására). Solymosi László kiterjedt forrás- kutatással az apácakonvent korábban ismert 9 kiadványát 20 ismertre növelve (Erdődy család galgóci hitbizományi levéltára) a historiográfia, a pecséthasználat bemutatását követően, analógiák széles körébe ágyazva, a kiadványok elemzése révén kimutatta: e női szerzetesközösség sem volt hiteleshely, a jogi írásbeliség dokumentumai döntően saját intézményi ügyekkel, a földesuraságukkal kapcsolatban keletkeztek. Szinte e blokk szerves folytatásaként rajzolódik ki egy kora újkori, újkori egyháztörténeti tematika. A Veszprémi Egyházmegye 18. századi reorganizációjának 393
