Levéltári Közlemények, 83. (2013)

Forrásközlések - Kruppa Tamás: Thurzó Kristóf és az ellenreformáció. Egy lutheránus arisztokrata katolizálása, majd hitehagyása a 17. század elején

Forrásközlések

prépostság minden tulajdonváltozáskor benyújtotta a keresetet, sikertelenül. Ennek egyik nyoma egy 1590-ben kelt uralkodói mandátum, amely a prépostság javainak visszaszerzésében nagy erőfeszítéseket tévő Pethe Márton és Thurzó Elek közt az előbbi javára döntve parancsolta meg a mezőváros átadását a prépostságnak. Erre azonban Zrínyi levelének tanúsága szerint nem került sor.23 Nem tudjuk, mi lett a per vége, Zrínyi György mindenesetre arról tájékoztatta Szaniszlót, hogy Pethe kancellár élénken érdeklődött a Göncre vonatkozó, birtokában levő és döntő bizonyítékot tartalmazó iratok iránt, ő azonban letagadta azokat.24

Ezekbe a régóta folyó perekbe szólt bele tehát a történelem a Bocskai felkelés révén. Az 1606., majd 1608. és 1609. évi törvények a protestánsok szabad vallásgyakorlatában radikális változásokat hoztak. Ennek lényege, hogy a lelkiismereti szabadságot kiterjesztették a mezővárosok lakóira, majd az egész parasztságra. A nem nemeseknek engedélyezett szabad vallásgyakorlat felülírta a főkegyúri jogot. Ennek a gyakorlatba történő átültetését szolgálta a felső-magyarországi lutheránus egyházszervezet kiépítésének kísérlete, amelynek egyik jele a Thurzó György védnöksége alatt összehívott zsolnai, a másik a Thurzó Kristóf utasítására 1614-ben összeülő szepesváraljai zsinat volt.25 Az előzőt 1610-ben hívták össze és azonnali éles polémiát váltott ki, egyrészt Magyarország prímása, Forgách Ferenc, másrészt Pázmány Péter részéről, akire a lutheránusok elleni fellépés teológiai-jogi argumentációját bízták. Nem tárgyunk ennek a vitának az ismertetése, a mi szempontunkból csak az utóbbi zsinat az érdekes. A védnök személye és felekezete közti látszólagos ellentmondást, tudniillik mind a kettő Thurzó Kristóf volt, megmagyarázza 1613- ban bekövetkező újabb megtérése, ezúttal eredeti felekezetéhez.

Az újabb hitehagyás, vagy finomabban fogalmazva vallásváltás annak a Xylan- der Istvánnak tudható be, aki oroszlánrészt vállalt a szepességi lutheranizmus intézményesítésében. Ennek részletekbe menő tárgyalását Pirhalla és Bruckner monográfiáiban olvashatjuk,26 ezért csupán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az áttérés, ha hihetünk Xylandemek, nem mindennapi csodás körülmények között ment végbe. A rendkívül épületes történetet Pirhalla nyomán, aki a szepeshelyi levéltárban őrzött matriculából ismerteti, idézzük fel.27

Az 1603-ban frissen megtérő, gyakran gyónó, vallásos buzgalommal eltelt nagyúr lelkét 1613-ra olyan bűnök kezdték el nyomni, amelyeket már nem mert meggyónni, jóllehet áldozni mindenáron szeretett volna. Ez a lelki vívódás ágy23 Az uralkodói mandátumhoz vö. a 3. sz. iratot.

24 MOL E 150 Fasc. 38. Föl. 221rv, 222v. Fallenbüchl Zoltán művében 1594, azaz Elek halála és 1603, azaz Kristóf beiktatása között hiátus van a szepesi főispánok listájában. Vö. Fallenbühl, 1994. 99. Zrínyi György levele megoldani látszik a problémát, mivel levelét Szaniszlónak, mint szepesi főispánnak címezte. Az idősebbik testvér tehát nem 1614-től, azaz Kristóf halálától, hanem 1601-től bizonyosan, de talán már 1594-től betöltötte a tisztséget, vagyis mindketten viselték a főispáni hivatalt.

25 Bruckner, 1923. 213-219, Bruckner, 1914.

26 Pirhalla, 1899. 361-376., Bruckner, 1914.

27 Xylandemek Kristóf áttéréséről a bátyjának, Thurzó Györgynek írt rövid levelének első kiadása Bruckner, 1914.16. A hosszabbik változatot többszöri nekirugaszkodás ellenére sem sikerült megszerezni.

300