Levéltári Közlemények, 83. (2013)
Közlemények - Siptár Dániel: A domonkos rend visszatérési kísérlete Erdélybe a 18. század elején
Siptár Dániel: A domonkos rend visszatérési kísérlete Erdélybe A sikeres „visszaigénylés" tehát Kassán szintén felsőbb hatóság, maga az uralkodó parancsára és erélyes közbelépésére valósult meg. Ráadásul - akárcsak Csíksomlyó és a ferencesek fent említett többi sikeres megtelepedése esetében - nem tökéletes a párhuzam, ugyanis Kassán egyrészt nem másik szerzetes- rend kapta meg a domonkos épületeket és javakat (a domonkosok ellen a jezsuiták részéről ezért semmiféle tiltakozásról nem tudunk), sőt maga a templom és a kolostor, vagyis a visszatéréshez leginkább szükséges épületek egy ideje az uralkodó tulajdonában voltak. Mindannak visszaszolgáltatására pedig, ami ezen felül a város kezében maradt, a korábbi szerződés jogszerűen kötelezte a kassai magisztrátust. Annak ellenére azonban, hogy a példaként említett esetek a domonkosok erdélyi visszatérésével nem teljesen azonos helyzetben játszódtak le, a bennük leghangsúlyosabb elemként megjelenő erőteljes hatalmi beavatkozást szintén érdemes a szerzetesrendek visszatelepítésében döntő szerepet játszó tényezőként számításba vennünk. Látható ugyanis, hogy gyenge tartományi háttérrel és a „visszaigénylés" stratégiáját választva is elképzelhető a siker, amennyiben az illető rend mögött jelentős - királyi, katonai, felsőbb egyházi hatósági, világi birtokosi - hatalom áll.179 Azaz a visszatelepülő rend helyzete és szándékai mellett jelentős súllyal esik a latba a visszatelepítést támogató, vagy egyenesen megvalósító patrónus szerepe is. Az uralkodói parancs szükségessége mellett érvelő domonkosoknak tehát teljes mértékben igazuk volt, amikor feltételnek gondolták III. Károly támogatását. A felülről érkező hatások között számításba kell vennünk még egy tényezőt, a Szentszéket. Arra ugyanis, hogy egy rend szentszéki támogatás birtokában a gyenge háttere, sőt nyelvtudás hiánya ellenére is sikerrel telepedik le Erdélyben, szintén találhatunk példát a 17-18. századból. A minorita rend római vezetése már az 1620-as években elhatározta, hogy visszaszerzi a Magyarországon fekvő egykori kolostorait. Ehhez itáliai szerzeteseket küldött Bécsen keresztül Magyar- országra, akiknek az Erdély területén fekvő volt minorita, vagyis a konventuális ághoz tartozó ferences házak visszaszerzése volt a feladata. A küldetéshez a rendfőnök apostoli misszionáriusi felhatalmazást is szerzett a szerzeteseknek. A zavaros politikai viszonyok miatt azonban az ekkortól kezdve rendszeresen küldött olasz nyelvű minoriták nem tudtak Erdélybe bejutni, annak ellenére, hogy a rendnek külön erdélyi provinciája alakult.180 Ami azonban nem sikerült nyugat felől, azt a rend előbb-utóbb kelet felől valósította meg. A minoritáknak ugyanis szintén az 1620-as évektől Moldvában is működött apostoli missziója. Innen pedig gyakran ellátogattak Erdélybe is, mivel Moldvából többször menekülniük kellett. Ilyenkor vagy az éppen ott állomásozó olasz császári parancsnokoknál 179 E meglátás mellett szól az a tény, hogy a kapucinus József atya levelében is hangsúlyos ellenérvként szerepel az erdélyi misszió megindítása ellen a fejedelmi támogatás hiánya. Galla, 1934. 301. 180 Galla, 2005. 111-115. Az itáliai szerzetesek magyarországi működése sem volt igazán sikeres. Próbálkozásaik történetére és a sikertelenség okaira ld. uo. 51-115. Mind a magyarországi, mind az erdélyi kísérleteket a tartományfőnökök életrajzai szerint tárgyalja Monay, 1953. 60-66. Ld. még 156. és 157. jegyzet. 103
