Levéltári Közlemények, 83. (2013)
Közlemények - Siptár Dániel: A domonkos rend visszatérési kísérlete Erdélybe a 18. század elején
Közlemények roknál, ahogy arról már szintén szó esett, a magisztrátus külön kikötötte, hogy legfeljebb a régi kolostor romjainak visszaadásáról lehet szó. Ebből nyilvánvaló, hogy egy rend legfeljebb a magánföldesúri kézben lévő javait kaphatta vissza könnyedén, és amennyiben egy várostól sikeresen visszaigényelte az egykori kolostorát, az mindössze katonai beavatkozásra, sőt uralkodói parancsra történhetett meg.174 A ferencesek azonban ekkorra megerősödött tartományokkal rendelkeztek Magyarországon, sőt a szászsebesi és szászvárosi megtelepedés idején már Erdélyben is külön provincia működött.175 Érdemes megemlítenünk ezért egy olyan kísérletet is, amely bár Erdélyen kívül zajlott le, de amely mindkét tényező megléte ellenére eredményes volt, vagyis amelyben egy gyenge tartományi háttérrel rendelkező rend sikeresen szerezte vissza a régi kolostorát. A domonkos rend maga ugyanis mintegy két évtizeddel korábban, azaz még gyengébb tartomány birtokában visszakapta a kassai házát. A helyzet abban is hasonlít Bartók kísérletére, hogy Kassán a domonkosok újbóli megtelepedésekor - bár nem az ő korábbi épületeikben - már szintén működtek jezsuiták.176 Az 1556- ban elnéptelenedett kassai kolostort és templomát, valamint a domonkosok javait Rudolf magyar király (1576-1608) 1578-ban a rend tartozása fejében, annak erejéig átengedte a magisztrátusnak, amely a templomban éléstárat alakított ki. Rudolf a szerződésben kikötötte, hogy a rend visszatérése esetén a város köteles visszaszolgáltatni a javakat. A 17. század közepén lezajlott domonkosrendi tiltakozást követően 1674-ben a Szepesi Kamara a templomot és a kolostort a király nevében lefoglalta azon a jogcímen, hogy az elhagyott egyházi javak az uralkodóra szállnak. A bécsi domonkosok kérésére pedig végül I. Lipót 1697- ben177 megparancsolta a városnak, hogy a domonkosok minden korábban birtokolt épületét és javait szolgáltassa vissza az eredeti tulajdonosnak. A két évig elhúzódó ügyet igencsak megnehezítette, hogy a kassai magisztrátusnak nem volt nyilvántartása a régi domonkos tulajdonról, ezért annak pontos behatárolása nehézségekbe ütközött. Az egykori telkeken pedig a polgárok épületeket emeltek. Az uralkodó vizsgálóbizottságot küldött ki, amely végül megállapodott a várossal, így néhány szerzetes 1699-ben újra megkezdhette a működést Kassán a korábbi kolostorban. Az év végére még az 1556 óta a tanácsházán őrzött könyveit is visszakapta a rend.178 174 Az erdélyi főhadiparancsnokokra és ellenreformációs tevékenységükre ld. Trócsányi, 1988. 359- 362., 420-422. 175 A stefanita rendtartomány 1729-ben létesült Erdélyben. György, 1930.100-102.; Boros, 1925. 491. 176 Történetükre Id. Wick, 1931. A domonkosok kassai visszatérését szintén Wick Béla dolgozta fel: Wick, 1932. 28-32. 177 A rend próbálkozása 1695-ben - bár akkor is uralkodói támogatást kapott - nem járt sikerrel. Wick, 1932. 26. 178 Az egész ügyet részletesen, a vonatkozó iratok összefoglalásával bemutatja: Wick, 1932. 15-32. Ezek közül az iratok közül sok azóta Rómába került, az ezeket és a domonkos rend római központi levéltárában található többi magyar provenienciájú dokumentumot tartalmazó listát ld. Siptár, 2005. 26-38. 102
