Levéltári Közlemények, 83. (2013)
Közlemények - Siptár Dániel: A domonkos rend visszatérési kísérlete Erdélybe a 18. század elején
Siptár Dániel: A domonkos rend visszatérési kísérlete Erdélybe lejtette. A császár és Bethlen Gábor háborúi miatt igen veszélyes útra sem szívesen vállalkozik, ráadásul képtelen maga mellé társakat toborozni; a fejedelem támogatására nem számíthat, pedig enélkül nem lenne lehetséges eredményt elérni - írta. Fájdalmas lenne ugyanakkor a kivonása Csehországból, hiszen itt teljes támogatásban részesülő, már jól kiépült missziót vezet. A lakosoknak szüksége van a munkájára, sőt tartozása is van, mert a templomépítés miatt kölcsönt kellett felvennie. Csehországban a siker a küszöbön áll, nem érdemes ezt kockáztatni a bizonytalan erdélyi misszióért. Ekkor ráadásul Pázmány kifejezett parancsára és támogatásával a szalvato- riánus tartományfőnök, Váradi János néhány további magyar ferencessel maga ment Csíksomlyóra. Az érsek erről be is számolt Rómának, kifejtve, hogy a magyar lakosság a már egyébként is ott lévő, saját ferenceseihez ragaszkodik, az idegen kapucinusokat nem látná szívesen. Ezzel és egyéb gyakorlati érveivel végül sikerült meggyőznie a Kongregációt, amely végül 1627-ben elfogadta a fennálló helyzetet és visszavonta a kapucinusok megbízását.163 Látható az eset rendkívüli hasonlósága a domonkosok kísérletével, ahol szintén a megfelelő magyar rendtagok kis száma, és a virágzásnak induló magyarországi házaikban való szükségességük eredményezte azt, hogy Bartóknak egyedül kellett próbálkoznia. A helyi viszonyokat jobban ismerő tartományfőnök más provinciák szerzeteseinek küldését kérte, míg a központ pusztán a domonkosok számából ítélve lehetségesnek látta a megtelepedést a magyar tartományra támaszkodva is. A nem megfelelő magyarországi háttérrel bíró rendeknek tehát rendkívül nehéz, és nem túl szívesen vállalt feladat volt az erdélyi megtelepedés. A magyarországi háttér ugyanis kellő számú magyar rendtagot és jelentős anyagi erőforrásokat biztosíthatott volna egy efféle akcióhoz. Teljességgel érthető azonban, hogy egy olyan rend, amely máshol sikerrel kecsegtető, de sok alkalmas szerzetest igénylő terjeszkedést folytat, továbbá az adott nyelvet beszélő rendtagokban nem bővelkedik, nem ér el különösebb sikereket a távoli tartományban. Egyetlen lehetőség ebben az esetben a külső anyagi forrásokból támogatott idegen szerzetesek kiküldése lehetett volna - mind a kapucinusok példájára, mind Twinger javaslatára hivatkozhatunk -, őket azonban a lakosság bizonyára nem fogadta volna szívesen. Mindezek alapján látható, hogy a domonkosokhoz hasonló helyzetben lévő rendek nem voltak képesek az erdélyi megtelepedésre, az erősebbek pedig a „visszaigénylés" stratégiájával próbálkozva általában szintén kudarcot vallottak. Azt azonban, hogy Erdélyben a biztos magyarországi háttérrel rendelkező rendek főúri pártfogás mellett új helyeken sikerrel megtelepedhettek, jól mutatja a pálos rend esete, amellyel már csak azért is érdemes teljes párhuzamot vonni, mert a magyar alapítású rend a domonkosokhoz rendkívül hasonló helyzetben volt a középkori Magyarországon, majd erdélyi kolostorait szintén egytől egyig 163 A teljes ügyet összefoglalja Galla, 1934. Galla tanulmányának ismerete híján említi: Savai, 1997/b. 52. Ld. még Galla, 2005.42-43. A kapucinusok más magyarországi megbízatásai is meghiúsultak nyelvi hiányosságok miatt, nemegyszer szintén a vonakodásuk hatására: uo. 43-47., 356. 99
