Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 2. - Irodalom - Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után.
Irodalom oszmán veszély áttörte azt a védelmi övezetet, amelyet Zsigmond és utódai igyekeztek fenntartani és az országot megvédeni. Az adott erőviszonyok utólag persze világosan sejtetik a végeredményt: a védelmi rendszer felmorzsolását, végső soron a Magyar Királyság vereségét. A közel másfél évszázados fenyegetettség elhárítása akár a Magyar Királyság sikertörténetének is tekinthető, de a végeredmény (joggal) beárnyékolja ezt a történeti tényt. Az oszmán hódítás távlati következményeit például Szakály Ferenc kutatásaiból ismerjük: az önálló, regionális nagyhatalmi pozícióit védő Magyar Királyság a Habsburgok érdekszférájának kiemelkedően fontos részévé vált, a Habsburg Birodalom egyik alkotóeleme lett, ideiglenesen elvesztette területének jelentős részét, a kialakult Erdélyi Fejedelemség létrejöttével három részre szakadt, az Oszmán Birodalomhoz tartozó területek az állam (de nem a vármegyék és a földesurak) ellenőrzése alól teljesen kikerültek. A maradék Magyar Királyság érdekeit sok tekintetben alá kellett rendelni a Habsburg Birodalom összérdekeinek, az Erdélyi Fejedelemség létrejöttével pedig 1867-ig az ország jelentős területe szakadt el. Az Oszmán Birodalom benyomulásával, majd az állandó háborúk, illetve a visszafoglaló hadjáratok miatt bekövetkezett emberveszteség alapvetően változtatta meg az ország nemzetiségi összetételét, visszavetette az ország gazdasági lehetőségeit, így a már addig is fennálló lemaradásunkat szinte behozhatatlanná tette. Ezen túl azonban még (talán) olyan erkölcsi veszteség is érte az országot, aminek ellenpéldájaként talán épp e kötet főhőse vagy Nádasdy Tamás állhatna. A korszakkal ugyanis a széthúzás, az önérdek mindenek elé helyezése még erőteljesebbé vált, az állandó igyekezethez, hogy valamely nagyhatalom tetszését mindenáron elnyerje Magyarország, a Magyar Királyság, de még inkább az Erdélyi Fejedelemség helyzete történeti hagyományokat nyújtott. Brodarics István egyaránt e korszak szemtanúja és alakítója volt. Püspökként a reformáció kezdeti időszakában igyekezett gátat vetni az egyház, államférfiként, kancellárként pedig a mohácsi katasztrófát követően próbálta saját eszközeivel megakadályozni az ország szétesését. Békeszerető emberként került olyan politikai helyzetbe, amikor a tiszta elvekhez ragaszkodni nagyon nehéz volt, és ez az igény talán még kevésbé volt megbecsült, mint bármikor máskor. Brodarics tudta, hogy a mohácsi csatavesztést követően a széthúzás még veszélyesebbé válik, és egyedül az oszmán hatalom tud belőle hasznot húzni. A II. Lajos halálát követő politikai helyzet azonban éppen ennek ellenkezőjét hozta, így ebben a helyzetben jó, tisztességes és bölcs döntést hozni szinte lehetetlen volt. Brodarics a csata végét követően Pozsonyba, Mária királyné mellé szegődött, majd Habsburg Ferdinánd főherceget követte. A főhercegben azonban csalódnia kellett, mivel úgy érezte, nem cselekszik elég gyorsan és így az országot a polgárháborúba sodorja. Kegyvesztettnek és sértve érezte magát, aki ráadásul még a másik oldal, Szapolyai János pártja részéről is fenyegetést érzett, ami nem csupán becsületében veszélyeztette. E körülmények hatására eltávolodott Ferdinándtól, és Szapolyai pártjára állt, akit — érvelése szerint — elsőként koronáztak meg, és akitől azt várta, egyesíti az országot, és megmenti a széthullástól. Jánoshoz végig hü maradt, becsületesen 197
