Levéltári Közlemények, 82. (2011)

Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Műhelymunkák - Katona Csaba: A sajtó szerkezet- és hangnemváltása budapesti hangulatjelentések tükrében. (1988. október-1989. január)

Műhelymunkák

ni szíveskedjenek!" Ez egyébként meglehetősen jól érzékelteti, hogy ekkortárjt mennyire vették komolyan ezeket a hangulatjelentéseket.

Ebben az írásban 1988 októberétől 1989 februárjáig a sajtó szerkezet- és hangnemváltását vizsgálom sajátos aspektusból. Mivel a rendelkezésre álló kereteket szétfeszítené a téma egészének részletekbe menő taglalása, a kérdéskört a hangulatjelentések, mégpedig a budapestiek révén igyekszem körbejárni, döntően arra fókuszálva, hogy e dokumentumok szerint milyen hatást váltott ki részben az új sajtótermékek megjelenése, részben a régebbiek hangnemváltása. Nem vitás, hogy a jelentések íróit komolyan foglalkoztatta a demokrácia kiszélesedése. „Feltűnt — s azóta ennek már példái is vannak —, hogy az új szerveződések által képviselt nézetek is helyet kaphatnak egyes országos kommunikációs fórumokon. Sokan kritizálják viszont azt, hogy az eddig is létező hírközlő szervek, sajtóorgánumok »versenybe kezdtek« az új kiadványokkal, »helyezkedésből« túllihegnek ügyeket. Ilyennek tartják a vízlépcsővel4 kapcsolatos aláírásgyűjtési kampány naponta jelentkező, már-már toborzó jellegű híradásait."5 A sajtó szerkezet- és hangnemváltása tehát a figyelem fókuszába került a jelentések írói és megrendelői számára egyaránt, ugyanakkor azonban az is egyértelmű — és ezt igazolni látszik az „új szerveződések" emlegetése is —, hogy a témát egy komplexebb kérdéskör részeként kezelték.

A hangulatjelentéseket a szokottnál is erősebb forráskritikával tanácsos illetni.6 A hatalom célja az információszerzés volt, ám ezzel nem pusztán tájékozódni kívánt, hanem — elsősorban — ellenőrzést gyakorolni. A különféle hírek „szállításáról", azok értelmezéséről, továbbításáról, mi több, ezen hírek közhangulatra gyakorolt hatásának kontrollálásáról a legfelsőbb szervektől a pártalapszervekig terjedő agitációs hálózat tartozott felelősséggel. Tájékoztatók hívták fel az agitátorok figyelmét, hogy nem „csupán" az ún. kényes kérdésekről kell beszámolni, de a hétköznapok lényegtelennek ható eseményeiről is. A hírek továbbításának eszközei az írásos és szóbeli jelentések, különféle vizsgálatok és felmérések, a rendezvényeken való részvétel és a beszélgetések voltak. Az érintett pártmunkások képzésére pártiskolákat működtettek, ahol az aktivisták elsajátíthatták a „párt nyelvét", a megfelelő zsargont, és megvitathatták a politikai kérdéseket, beleáshatták magukat a rendszer működésének legfőbb szabályaiba.

1988 végén — követve a pártközpont példáját — a budapesti Agitációs és Propaganda Osztály is átalakult. A struktúra korábban ugyan többször cserélődött, de az osztály 1978. november 29. óta működött komolyabb átalakulás nélkül. Az első jelentősebb lépést a változás irányába az 1987 június 15-ei pártbizottsági ülésre hivatkozva tették meg: az új osztály neve Társadalompolitikai Osztály lett.7

4 A bős-nagymarosi vízlépcsőről van szó.

5 Az MSZMP Budapesti Bizottsága Társadalompolitikai Osztályának 1989. január 5-ei jelentése a december 22-január 4-ei időszak eseményeinek visszhangjáról (1. hét). BFL XXXV. 1. c. 439. ő. e.

0 Erre nézve részletesebben lásd a Hangulatjelentések elé című bevezető tanulmányt: Katona-Rácz, 2010. 7-29.

7 Uo. 7.

286