Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Közlemények - Keresztes Csaba: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén
Közlemények mélyreható, alapos és nyílt bírálatát adta az akkori helyzetnek, illetve az odáig vezető körülményeknek. E munkában erősen bírálták a bürokratikus tervgazdaság tevékenységének a művelődésügyre gyakorolt hatását, amelynek az elmúlt évtizedekben sikerült a kulturális szférát „a saját képére és hasonlatosságára formálnia." Sőt azt is kijelentették, hogy a „sztálini tervgazdasági módszer és ágazati elv itt maradt legtovább életben. A '70-es, '80-as évekre a »kiművelt emberfők« társadalma helyett a magyar társadalom műveltségszerkezete szétszakadná vált, polarizáltán a kultúrából kitaszítottak egyre nagyobb tömegére és a civilizáltságunk fügefaleveleként ügyeskedő »kiművelt csirkefogók« elitjére. A kettő között, az apátiába süllyedt értelmiségi rétegből kitörve született meg az ellenzékiek, alternatívok, másként gondolkodók sokszínű, egyre terebélyesedő mozgalma. [...] A mai magyar kultúrpolitika »emberközpontú« értékrend helyett »ideológiaközpontú« értékrendet képvisel. Nemcsak, hogy elszakadt a néptől, nemzettől, közösségektől, de elvesztette alanyát, az embert. A ma már nem titkolható bajok, tünetek rohamos növekedéséről szóló katasztrofális méretű deviancia tényének »bátor« feltárása vagy általános szinten mozog, vagy ami még rosszabb, a társadalomra, az alanyokra hárítja a felelősséget." Erős kritikát mondtak a „napi szólammá vált" marxizmus elméleti tételeiről, a monopolhelyzetű kulturális apparátusról, a központosításról, a privilégiumokról, vagy éppen a felülről jövő gazdasági eszközöktől való függésről. Következtetésként és megoldásként kulturális reformot sürgettek. A reform alapfeltételeit a demokratizálásban, az önszerveződésben, a lokális megújulásban, a pénzforrások új elosztásában stb., vagy éppen a piacorientált és „társadalmilag ellenőrzött" gazdaság kiépítésében vélték kivihetőnek.1 A bajokat a művelődési tárcánál is észlelték, de csak a pártirányítás fokozatos lebomlása után nyilvánították ki egyértelműen. 1989-ben viszont már drámai hangvételű megfogalmazásban fejezték ki a művelődésügyi változások szükségességét. „A magyar közoktatás kritikus helyzete, felhalmozódott hiányai már-már működőképességét veszélyeztetik, belső — szakmai és morális — tartalékai kimerülőfélben vannak. A válság felszámolásához átfogó és valóságos reformra van szükség. [...] A rendszerváltás szakítást követel a »nem termelő szféra« eddig követett szűk látókörű és szűkmarkú megítélésével és a maradékelv alapján történt fokozatos elsorvasztásának gyakorlatával, de az oktatás állami monopóliumával, az intézményes nevelés cél- és eszközrendszerének ideologikus tartalmú etatista kisajátításával is."2 A tárca illetékesei azt is kijelentették, hogy a „szellemi munka, az értelmiségi tevékenység — minden deklaráció és határozat ellenére — évtizedek óta tartó leértékelődési folyamatát nem csak meg kell állítani, hanem radikális fordulattal az első számú stratégiai céllá is kell tenni. Magyarország sajátosságai miatt csak a tudás, a szellemi erők gyarapítása jelenthet reális reményt a nemzetközi 1 Reform és művelődés, 1988. 2 MÓL XIX-I-9-r-3. tétel-sz. n.-1989. 120
