Levéltári Közlemények, 81. (2010)
Irodalom - Joseph Pozsgai: A vietnami háborútól az iraki katasztrófáig. Az amerikai külpolitika tévedései.
Irodalom nettudományi, sem a politikatudományi szaknyelv jellegzetességeit, szaklektor (vagy legalább a magyar anyanyelvű szerző) pedig nem olvasta át a lefordított szöveget. Máskülönben nem maradhattak volna benne olyan, a színtiszta sületlenség kategóriájába tartozó mondatok, mint pl. az, amely szerint „[Giap 1972. évi Húsvéti Offenzívája során] a támadásokat páncélöklökkel hajtották végre, amihez a Szovjetunió nagyszámú nehézpáncélost szállított" (217. —kiemelés tőlem: Sz. Z.). Mondanom sem kell, hogy a „páncélöklök"-et a „páncélos ékek"- től egy világ választja el. Ugyanehhez a típushoz sorolhatjuk, hogy a sosem hallott nevű (tehát bizonyára szupertitkos) Special National Intelligence (a könyv szerint: „Titkos Hírügynökség") 1963-ban Washington számára aggodalomra okot adónak ítélte a dél-vietnami helyzetet (93.). Rangon alulinak tartanám hosszan fejtegetni, hogy a Special National Intelligence Estimate egy dokumentum- típust jelöl, nem pedig valamiféle különösen titokzatos titkos ügynökséget, még kevésbé hírügynökséget. Az utóbbi, vagyis, hogy az angol intelligence vagy a német nachrichtendienst (hírszerzés, hírszerezési) kifejezések magyar megfelelőjének a fordító a „hírszolgálati" vagy „hírügynökségi" kifejezéseket gondolja, visszatérő hiba. Habár ennyire nem mulatságos, szintén visszatérő, és a szakértelem hiányáról árulkodó hiba, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács (National Security Council) nevét Gromon rendszeresen Nemzeti Biztonsági Tanácsnak fordítja. A sort még hosszan folytathatnánk. Tartozom azonban annak magyarázatával, hogy miért hivatkozom Pozsgai művére úgy, mintha az kizárólag a vietnami háború történetével foglalkozna. Nos, erre három jó okom is van. Az első, hogy a cím által sejtetett komparatív történelmi vagy politikai elemzésről csak igen erős megszorításokkal beszélhetünk. A könyv Vietnamról szóló fejezetének egyedüli témája az indokínai konfliktus. Ez a fejezet nem törekszik párhuzamos elemzésre vagy a háborúnak valamilyen nagy ívű történelmi folyamat kontextusában való értékelésére. Ez a fejezet a vietnami háborút saját jogán, a konfliktus elejétől a végéig, az események kronológiai sorrendjében, teljes részletességgel tárgyalja. A fejezet szövegében konkrétan két alkalommal fordul elő Irakra való utalás (20.; 246.). A második ok, hogy mind kidolgozottságát, mind terjedelmét tekintve ez a fejezet alkotja a könyv domináns részét. A 300 oldalnyi szövegből 235 foglalkozik Vietnammal, és csupán 59 Irakkal, tehát majdnem pontosan négyszer annyit kapunk Vietnamból, mint Irakból. Mondhatnánk, hogy az Egyesült Államok iraki beavatkozása még le sem zárult, így annak mélyrehatóbb történelmi elemzésével is várnunk kell. Ez esetben azonban felmerül a kérdés, hogy a két konfliktus összehasonlításának mi a célja. A legtöbb Vietnam-Irak párhuzamra építő könyv és tanulmány fő mondanivalója az, hogy, ha nem vigyázunk, Irakból könnyen lehet egy újabb Vietnam, vagyis félő, hogy a történelem megismétli önmagát. (L. pl.: Iraq and the Lessons of Vietnam: Or, How Not to Learn from the Past. Szerk.: GARDNER, Lloyd C.-YOUNG, MARILYN B. New York, 2008.; BRIGHAM, Robert K.: Iraq, Vietnam and the Limits of American Power. Jackson TN, 2008.) Érvelésüket értelemszerűen a két konfliktus közötti hasonlóságok előtérbe 382
