Levéltári Közlemények, 81. (2010)
Irodalom - Joseph Pozsgai: A vietnami háborútól az iraki katasztrófáig. Az amerikai külpolitika tévedései.
Irodalom hanem szándékosan — megpróbálta figyelmen kívül hagyni, sőt elkendőzni azt a tényt, hogy a dél-vietnami és az észak-vietnami rezsimek vezetőinek volt egy közös vonása: mindannyian elkötelezett nacionalisták voltak. Mindkét oldal fő politikai célkitűzése az volt, hogy az országot saját irányítása alatt újraegyesítse, beteljesítve ezáltal az egész vietnami nemzet évszázados álmát. Ebből a szempontból a „másik fél" ideológia beállítottsága nem jelentett áthághatatlan akadályt sem Észak, sem Dél számára. Mielőtt azonban a könyv mélyebb tartalmi elemzésébe fognánk, térjünk vissza alapproblémánkhoz: miért kockázatos manapság Magyarországon könyvet írni vagy kiadni a vietnami háborúról? Kezdjük a fordítások veszélyeivel! Közhely, de bármely tudományterület idegen nyelvű szakirodaimának fordításaira igaz, hogy a szelekció egyúttal orientációt is jelent, tehát nem mindegy, hogy a rendelkezésre álló kínálatból mit választunk. A vietnami háborúval kapcsolatban ez a szempont a szokásosnál is nagyobb súllyal esik a latba. A témára vonatkozó irodalom terjedelme közismerten hatalmas, színvonalát és jellegét tekintve rendkívül változatos, maga a téma pedig itthon szűz területnek számít. Paradox módon, történetírásunk a rendszerváltozás óta eltelt húsz év során azzal orientálta a magyar olvasóközönséget, hogy egyetlen, a vietnami háborúval foglalkozó, színvonalas külföldi szakirodalmi mű lefordítását sem szorgalmazta. A helyzetet az tette végképp kritikussá, hogy eközben ilyen mű megírására egyetlen magyar szerző sem vállalkozott. Ráadásul a konfliktus félreértelmezéséből a magyar sajtó is alaposan kivette a részét. (L.: LAKATOS ZOLTÁN: A magyar sajtó öröklött immunhiányos Vietnam-szindrómája — In memoriam Robert McNamara, 1916-2009. 1-2. rész. Népszabadság, 2009. december 28.; 2010. január 25.) Az eredmény nem is maradt el: mind az eseményeket átélt generációk, mind a háború után felnőtt korosztályok fejében hamis kép él Vietnamról. A rendszerváltás e tekintetben csupán annyi változást hozott, hogy az „imperialista agresszió" toposzát a köztudatban jobbára felváltotta a „kommunista agresszió" kliséje, illetve, hogy a kettő közül ma már „ízlés szerint" választhatunk. Ez tehát az a ma is aktuális helyzet, amelyet a Daugherty-éhez vagy Pozsga- iéhoz hasonló könyvek itthoni kiadása csak tovább ront. A kiadó profiljának és a szerző korábbi munkáinak ismeretében Pozsgai könyvének hazai megjelentetését sem a mű szakmai jelentősége, hanem elsősorban politikai szempontok motiválhatták. Valamint feltehetően az a kézenfekvő tény, hogy a könyv írója magyar. Sajnos az ebből származó előnyök (pl., hogy a magyarban régóta rögzült fogalmakat nem kellett volna újra „feltalálnia") jórészt elvesztek azáltal, hogy a szöveget németből fordították. Érthetetlen, hogy ha már egyszer a szerző fontosnak tartotta, hogy könyve anyanyelvén is megjelenjen, miért nem írta meg annak magyar verzióját vagy miért nem fordított több gondot a fordítás ellenőrzésére. Szintén közhely, de a lefordítandó művek megfelelő kiválasztása mellett természetesen az sem mindegy, hogy magát a fordítást ki végzi. Pozsgai könyve esetében pl. a fordító (Gromon András) nyilvánvalóan nem ismeri sem a törté381
