Levéltári Közlemények, 81. (2010)
Irodalom - A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918- 1926)
Irodalom képviselt: a közös költségvetéshez való magyar hozzájárulás, a kvóta szerinti felosztásra törekedett. Az 1923 áprilisában, Seipel, osztrák kancellár budapesti látogatása után aláírt általános választott bírósági egyezmény vitás, így a kulturális örökséget is érintő kérdések esetén a kétoldalú döntőbírósági eljárást preferálta. Ludwig Bittner, osztrák levéltári kormánymegbízott-helyettes budapesti tárgyalásai hozták meg a nagy áttörést az osztrák-magyar levéltári jogvitában. A közös szellemi tulajdon fogalmának megalkotása korszakos eredmény volt. Eszerint a volt közös levéltárak összes olyan levéltári anyaga, amely a Habsburg Monarchia 1526-1918 közötti központi államigazgatásának hatóságai és a magyarországi hatáskörű hivatalai működése során keletkezett, Ausztria és Magyarország megoszthatatlan és elidegeníthetetlen közös szellemi tulajdonát képezi (139. sz. irat). Csupán a tárgyalások formai keretének változását jelentette 1925 nyarán a baráti egyezség elérésére irányuló törekvés feladása és a vagyonkérdés egészének választott bíróság elé vitele. A választott bírók a korábbi főtárgyalók lettek, akik a megegyezés aláírására is fel voltak hatalmazva. A tárgyalásokat az abbá- ziai Lovranában és a Bécshez közeli Badenben zárták le. A hosszú évek alatt — gyakran a diplomácia elvárásaival és az államigazgatási gyakorlattal szembehelyezkedve — kimunkált, diszkréten kezelt, és kormányközi megállapodás, külön ratifikálást nem igénylő megállapodás formájában megszületett kompromisz- szum a magyar társtulajdonosi jogigény, a „levéltári kondomínium, a legerősb fegyver" (LVI.) de jure érvényesítése nélkül de facto azonos jogokat garantált a két fél levéltárosai és kutatói számára. Újszerű és jövőbe mutató rendelkezések voltak ezek Közép-Kelet-Európa két világháború közötti, az autark fejlődés őrületével terhelt, a bizalmatlanságot és elzárkózást erősítő időszakában. A közös szellemi tulajdon fogalmának megalkotását Ress Imre — jogosan — annyira fontosnak tartja, hogy kétszer — az 1923. évi kompromisszum és az 1926. évi szerződés megszületésénél, illetve jelentőségének bemutatásakor is — gyakorlatilag azonos formában megismételve részletezi (LVIL, illetve LXIII.). Nem véletlenül: a kulturális örökség fogalmának megszabadítása a merev területi megfeleltetéstől új lehetőségeket nyitott a bécsi magyar levéltári delegátusok és a közös múlt iránt érdeklődők számára. A magyar kultúrdiplomácia jelentős fegyvertényének számító levéltári egyezmény a mai napig érvényes. Ugyanakkor sohasem hozták nyilvánosságra, nem tették közzé az Osztrák Köztársaság és a Magyar Királyság hivatalos törvénytárában, de nem regisztrálták mint választott bírói döntést a Nemzetek Szövetségénél sem. Mindez azzal a megfontolással történt, hogy az egyezménynek a közös patrimoine intellectuelt érintő megállapításai az egyéb kulturális tulajdon, az uralkodóház udvari gyűjteményéből keletkezett múzeumok és könyvtárak anyagának tekintetében ne bírjanak irányadó elvi jelentőséggel. Ezért hangsúlyozta az 1. cikkely, hogy az egyezmény közös szellemi tulajdont érintő része „csupán az egykori közös hivatalok 1526 és 1918. október 31. között keletkezett levél- és irattári anyagaira vonatkozik", és az „egyéb kulturális tulaj373
