Levéltári Közlemények, 81. (2010)

Források - Molnár András: A Csány László ellen indított vizsgálatra vonatkozó iratok (1837-1838)

királyi Helytartótanácsnak az azokhoz kapcsolódó rendelkezéseit, majd amikor azon kérdés körül, hogy vajon ugyanazon esztendő október 1-jén kell-e küldöttséget menesz­teni Pozsonyba, éles vitatkozás támadt, akkor a többi felszólaló között Csány László va­lamely orcátlan szavakat merészelt mondani a királyi hatalomról. Mivel azonban a kü­lönféle, egymást folyamatos sorban követő beszédek folyton csak a rendek véleményét hangoztatták, tanácsosabbnak véltem tartózkodni a közbeszólásoktól egészen addig, míg nyilvánvaló többsége nem lett annak, hogy a küldöttségnek a Pozsonyba való meneszté­sétől el kell állni, s miután ezt a formális határozatot nyilvánosan és közönségesen kihir­dették, nyomban véget vetettem ennek az undorító vitatkozásnak. Jóllehet pedig az ebben a közgyűlésben elhangzott egyes szóbeli kijelentésekkel to­vább részrehajlás nélkül nem foglalkozom, Csány Lászlónak mind a saját tekintélyem által, mind pedig a vármegye kebeléből való eltávozásom után a tisztségviselők által komolyan ajánlottam, hogy vegye tudomásul: ezután tartóztassa meg magát minden sértő kifejezéstől. Mindezeket méltóságod kegyelmébe és figyelmébe ajánlván, maradok állandó tiszte­lettel és nagyrabecsüléssel Pesten, 1837. november 24-én Molnár András: A Csány László ellen folytatott vizsgálatra vonatkozó iratok (1837-1838) méltóságodnak legalázatosabb szolgája gróf Batthyány Imre főispán sk. MOL A 45 Acta Praesidialia 1837:1824. Eredeti latin nyelvű tisztázat. Tóth Péter fordítása. 6. Baranya megyei tanú kihallgatásának jegyzőkönyve Csány László ügyében Pécs, 1837. december 17. Alább írottak valljuk s bizonyítjuk, hogy ugyan mi a királyi ügyek aligazgatói hivatala részéről az alulírt napon, esztendőben, holnapba s helyen Őfensége kisebb cancelláriájáról a folyó esztendő s holnap 2-án Pestről menesztett kegyes compulsoriale39 parancsolat mellett a lent kitett, s nékünk előre írásban általadott vallatópontok szerint következendő collateralis inqvisitiot40 vittünk légyen végbe. Arról ha vajon 1- ör: Jelen volt-e a tanú 1837. esztendei szeptember hónap 25-i Zala vármegyei tiszti újításon és másik napon tartatott közgyűlésen? Jelen lévén 2- or: Tudja-e s hallotta-e a tanú, hogy azon kegyes intézőlevél következésében, mely szerint a vármegyék küldöttjeinek Pozsonyban leendő összejövetelek eltiltattak, kik által és minő beszédek tartattak? Ezt tudván 3- or: Vallja meg a tanú, hogy ki és minő kifejezésekkel élt; nevezetesen Csány László úr minő értelmű beszédet tartott, különösen pedig élt-e ezen kifejezéssel, hogy a legvé­39 Kényszerítő. 40 Előleges (előzetes) tanúvallatást. 247

Next

/
Thumbnails
Contents