Levéltári Közlemények, 81. (2010)

Közlemények - Soós László: A chlopy hadparancsot követő királyi kézirat létrejöttének körülményei és a Khuen-Héderváry-kormány bukása

Közlemények gyár miniszterelnök távolmaradásáról a bécsi lapok — elsősorban Aehrenthal és Körber nyilatkozatai alapján— elítélő cikkeket jelentettek meg.106 Khuen-Héder- váry nagyon jól tudta, hogy Körber — akinek vele szemben személyes kifogásai is voltak — közjogi eszmefuttatását úgy időzítette, hogy az a budapesti politikai életben a legnagyobb ellenhatást váltsa ki. Annak ellenére, hogy a király ragasz­kodott Khuen-Héderváry személyéhez, a birodalmi szellemet hangoztató táma­dással szemben nem védte meg. Ferenc József az ügyek vitelével ideiglenesen megbízott magyar miniszterel­nök váratlan lemondására vonatkozó döntését csak a cár látogatását követően, a vadászatról visszatérve kívánta meghozni.107 Ennélfogva Khuen-Héderváryt arról értesítették, hogy az audienciára csak október 5-én, hétfőn kerül sor. A kormányfő bécsi utazásának elhalasztását a Függetlenségi Párt tagságának egy része úgy értelmezte, hogy ezzel Khuen-Héderváry esélyt kapott az ismételt visszatérésre, ezért újabb támadással igyekeztek a politikai válságot elmélyíteni. Erre továbbra is a katonaságot érintő parlamenti vita folytatásának kikényszerí­tését tartották a legalkalmasabbnak. Ezért húsz ellenzéki képviselő azzal a kére­lemmel fordult Apponyi Albert elnökhöz, hogy a közös hadügyminiszter által kiadott, a három évet kiszolgált katonák visszatartására vonatkozó rendelet megvitatását tűzzék napirendre. A kérelmezők abban reménykedtek, hogy az országgyűlés október 3-ára történő összehívását kikényszerítve a fenti témában ismét lesznek olyan kormánypárti képviselők, akik — a belső ellentéteket tovább mélyítve — az ellenzékkel szavaznak. Az ellenzéki párt fenti reményét hiúsította meg a Szabadelvű Párt vezetősé­ge azzal, hogy a parlamenti ülést megelőző napra értekezletet hívott össze, ame­lyen a tagság egységes álláspontjának kialakítását tűzték ki célul. A megbeszélé­sen Tisza István javaslatára az alábbi előterjesztést fogadták el: „Állapodjék meg az értekezlet abban, hogy se a harmadéves katonák kérdésének, sem pedig más kérdésnek érdemleges tárgyalásra való kitűzéséhez, illetőleg újabb ülésre való napirend kitűzéséhez a párt ne járuljon hozzá."108 Az értekezlet figyelmen kívül hagyta az ellenzék azon megállapítását, illetve követelését, amely szerint a le­mondott kormány köteles a parlament ülésén megjelenni. Erről állásfoglalás nem született, és a kormány tagjai a személyeskedésekbe torkolló viták elkerülé­se érdekében a kikényszerített parlamenti ülésen nem jelentek meg. A megbízott magyar miniszterelnököt a király október 5-én reggel kilenc órakor arról tájékoztatta, hogy az új kormány kinevezéséig a kabinet hivatalában marad, de addig nem akar Budapestre utazni, amíg az országnak stabil kormá­nya nem lesz. Az Erzsébet-híd felavatására tervezett látogatását is lemondta, és közölte, hogy személyének képviseletével József Ágoston főherceget bízta meg. Az uralkodó nem leplezte csalódottságát, amelyhez a kormányon kívül a Sza­106 OSzK Kt. Quart. Hung. 2459/4.1903. október 2. 107 A két uralkodó közös vadászatát 1903. október 3-án tartották. 108 Eé., 1903. október 3. A kormánypárt megbízottja. 224

Next

/
Thumbnails
Contents