Levéltári Közlemények, 81. (2010)

Közlemények - Miskolczy Ambrus: Eftimie Murgu, az ember és a politikus (1805- 1870)

lehet viszont, ahogy egyik barátjának beszámolt az aradi börtönben megejtett kihallgatásról, amikor az auditornak megmondta, hogy azért ment Erdélybe, mert „mi románok két tűz között égünk, a magyarok és a németek üldöznek, a magyarok lévén kormányon, politikus módon kellett viselkednem". Elmondta, hogy „nevetségessé tette volna magát", ha életét próbálta volna áldozni Ausztriáért, amit szívesen megtett volna, csakhogy éppen „a császár, ahelyett hogy meghallgatott volna minket, azon nemzetnek vetett alá, mely Ausztria ellensége". „Én a császár példáját követtem."54

Ezzel a — kifejezetten szemtelen — vallomással tehát saját tevékenységéért a felelősséget magára a győztes Ausztriára hárította. Forradalmárokra valló diplomácia ez, és nyilván még ezzel is csak bosszantotta az auditort. Ugyanakkor nem kétséges, hogy Murgu nem volt eleve császárellenes. A határőrvidéken Isten után a császár következett. Csakhogy a politizáló Murgu tisztában lehetett Őfelsége csekély szellemi képességeivel. A románok császár-komplexusát csá- szárnő-komplexussá szublimálta. Álmosnaplója a tanúság erre. 1844. április „1- ére virradólag [...] eléggé kellemetlen állapotban, nyugtalan lélekkel azt álmodtam, hogy megcsináltam, azaz megfestettem egy császárnő orcáját, s amint odaadám neki a képet, igencsak örvendezett, kimutatván tetszését és megköszönvén fáradozásomat. Nagy és testes vala a császámő, fekete-forma ruhában, és háromszor bókolt előttem, én meg csókolgattam a kezét."55 Ez a jelenet Murgu osztrák orientációjának szimbolikus megjelenítése. A császárnő képe Murgu — említett, kéziratban maradt — német értekezéseinek felel meg, hiszen azokban felvázolta népe és hazája képét. Persze a forradalmár diplomatikus eljárásával, amikor valójában éppen őfelsége politikájáról oly elmarasztalóan nyilatkozott. Mivel tisztában lehetett a császár reakciójával, a férfit nővel helyettesítette, akinek prototípusa Mária Terézia lehetett, bár ennek a bánsági politikáját is elmarasztalta. Nem véletlen, hogy az álom császárnője oly testes volt, ez a távolságot jelzi, mert Murgu a kislánykákat szerette, álmai tanúsága szerint. A császárnő bókolása és a háromszori kézcsók a teljes harmónia — az álomban.

Érdekes, hogy ebben az álmosnaplóban, egyetlen kétértelműségektől mentes művében, nemzeti elkötelezettségére vonatkozó mozzanatot nem találunk. Nárcisztikus hajlamaira annál többet, pl. amikor a tükörben szemlélve önmagát, saját szépségében gyönyörködött, hogy magába legyen szerelmes, amin azért nem kell megbotránkozni, mert a férfiak is emberek; Murgu és kortársai pedig kellő odaadással ápolták szőrzetüket, ami nagyfokú önszeretetre vall, de meg kell mondani, hogy szebbek is voltak, mint a maiak. A Bánság nagy történésze,

Miskolczy Ambrus: Eftimie Murgu, az ember és a politikus (1805-1870)

54 Murgu, 1969.481-484.

55 Miskolczy. Kézirat. A naplót Gelu Päteanu fordította le magyarra.

157