Levéltári Közlemények, 81. (2010)
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Eftimie Murgu, az ember és a politikus (1805- 1870)
Közlemények lölt". Ezért: „Valószínű, hogy a magyar forradalom számára csak kedvező terepként szolgált, amelyen addig kell mozognia, amíg nem nyílik alkalom, hogy terveit nemzete érdekében megvalósítsa, talán dáko-román birodalmat."48 Az auditori véleményt akár egy többé-kevésbé furfangos nacionálkommu- nista historikus is saját igazaként előadhatta volna. Csakhogy ezek a fogalmak, mint kettős játék, magyargyűlölet és Dákoromán Birodalom képlékeny fogalmak. És éppen képlékenységük jellemzése a nagy kihívás a történész számára. Vegyük hát sorba auditorunk három provokatív kitételét. Milyen kettős játékot játszott Murgu? Mennyire gyűlölte a magyarokat? Milyen Dákoromániát igeneit? Ami a kettős játékot illeti, nem ő volt az egyetlen. A maga módján mindenki azt játszott. Említhetjük mesterét, Kantot, aki a rejtőzködést életstratégiaként vallotta, bár nem tartotta be. Még 1766-ban megvallotta Moses Mendelssohnnak, hogy nem is lesz bátorsága bizonyos dolgokat megírni, bár olyat nem ír, amit egyáltalán nem gondol.49 Murgu viszont talán olyasmit is leírhatott, amit nem gondolt, hol a hatás kedvéért túlzott, hol pedig kétértelműen fogalmazott. Kétértelműségeinek az ad drámai töltést, hogy ő maga 1838-ban életprogramként vallotta az őszinteséget; az őszinteség „a nap leány, az igazság nővére és az igazságosság alapja, ez kell hogy sugallja a felvilágosítók gondolatait és cselekedeteit".50 Mindez megfelel a felvilágosodás erénykultuszának. De különös paradoxon, hogy éppen a kor egyik javíthatatlan konspirátora hangsúlyozta ezt, és méghozzá románul. Az őszinteség szó ugyanis nem nagyon létezett a kor román nyelvében. 1800 körül Ion Budai-Deleanu azon elmélkedett, hogy milyen más lenne a világ, ha a halandók őszinték lennének, majd rögtön jegyzetben megjegyezte, hogy „az őszinte (sincer, sincer) latin szó, amelyet annál is inkább használni kell, mert a román nyelvnek nincs olyan szava, amelynek ez lenne az értelme".51 Vajon Budai-Deleanu előtt felvillant annak lehetősége, hogy a románok nem őszinték? A kérdéssel több mint félévszázad múltán loan Slavici, a kiváló író is szembetalálta magát, amikor a szó nemlétéből arra következtetett, hogy „az őszinteség a román szemléletben nem erény", „kinevetik azt, akit igazmondása miatt kár ér", és „a magyart őszintesége miatt nevetik ki a románok", ugyanakkor: „Nem kell hazudni, a képmutatás az egyik legrosszabb tulajdonság, de az igazat sem kell megmondani, sőt, el kell hallgatni, ha kimondása kárral jár."52 Murgu így járt el. Kétértelműségeiben hol egy-egy kemény igazság, hol gyilkos szarkazmussal teli kritika rejlik. Az legendának tűnik, hogy Hayna- unak arra a kérdésére, hogy miért állították elő, világosan megmondta volna, hogy fordítva lennének a szerepek, ha nem jöttek volna be az oroszok.53 Hiteles 48 HL P. Kg. 1851.10/126.189k-o. 49 Losurdo, 1993.197. 50 Murgu, 1986. 51 Budai-Deleanu, 1975.57. 52 Slavio, 1881.145-146. 53 BOGDAN-DUICÄ, 1937.209. 156
