Levéltári Közlemények, 81. (2010)

Közlemények - Miskolczy Ambrus: Eftimie Murgu, az ember és a politikus (1805- 1870)

Miskolczy Ambrus: Eftimie Murgu, az ember és a politikus (1805-1870)

Igaz, Kossuth az uralkodó liberális felfogásnak megfelelő egy és oszthatatlan nemzet szószólója volt, de nem egyszerűen csak a szabadságeszme instrumentalizálásával kereste a modus vivendit az egymást kizáró nemzeti törekvések integrálására. Jellemző, hogy a nemzet fogalmát nem határozta meg. A Pesti Hírlap hasábjain nem ő gyártott hangzatos nemzet-meghatározásokat. A nemzetiség kultuszát viszont maga is ápolta, és a nemzetiség fogalmának értelmezésével próbálta a nemzet fogalmát is rugalmasabbá tenni. 1847-ből idézett írásában „a nemzetiségnek két neme van: faj nemzetiség és politikai nemzetiség". Az első, mai szóhasználatban, az etnicitás. Ez — fejtegette Kossuth — még önmagában nem szül egységet, mert „nem szükség bizonyítani, miként a polgári institúciók és érdekek különbsége és egyenetlensége sokszor már meghasonlá- sokat idézett elő egy fajú nemzeteknél, melyeket sem az idő, sem a közös származás tudata nem bírt kiegyenlíteni, míg a polgári institúciók és érdekek egysége, a közös alkotmány és közös polgárisodás szükségének érzete a legkülönbözőbb népeket is eggyé olvasztotta. Példákul szolgálhatnak amarra a hajdani görög köztársaságok, emerre pedig Amerika és Franciaország."41 És hallgatólagosan félig-meddig Magyarország. A magyar nemesség multietnikus képződmény, de interetnikus belső konfliktusok nélkül. 1790 után felgyorsult a nemesség nacionalizálódása, és annak hangoztatásával, hogy a nemesség társadalmi határait kiterjesztik, a magyarosodást akarták elősegíteni, olykor erős magyaro- sítási indulattal. Kossuth olykor látványosan hangoztatta, hogy politikai értelemben csak egy nemzetet ismer: a magyart. Az ország egységét olyan adottságnak kezelte, amelyből nem engedett. Mesterét, Wesselényit is elkerülte, miután az 1848 júniusában felvetette a területileg kisebb, nemzetileg homogénebb Magyarország kialakításának lehetőségét. Az ország demokratizálásában viszont odáig ment, hogy a megyei életben az általános választójog megadásának gondolatával is komolyan foglalkozott, kortársai megrökönyödésére.42 Demokratikusabb volt, mint politikája, amelynek össznemzeti jelleget akart és tudott adni. Olyan stratéga volt, aki a derékhad élén a radikális előhadat és a még a maradiaknak számító elemeket is mozgatni akarta, a nemzeti egység hirdetésének jegyében. Az egy és oszthatatlan nemzet francia jelszaváról közben a hangsúly átkerült az egy és oszthatatlan ország képzetére. A magyar nacionalizmus államnemzeti patriotizmussá kezdett átalakulni, amelyben az 1850-es évek Kos- suthja szerint a nemzetiségi elkötelezettség éppen úgy lelkiismereti ügy, mint a vallás. Ekkor már olyan Magyarország alkotmánytervét dolgozta ki, amelyben a nemzeti fejlődés iránti igényt a megyei önállóság elégítheti ki, hiszen a megyében a demokratizálódással a többség nyelve válik uralkodóvá. Ez nem egyszerűen az utólagos okosság megnyilvánulása. Az 1849. július végi szegedi nemzetiségi dekrétum ezt a folyamatot kodifikálta, miután 1849. július 14-én hosszas magyar-román tárgyalások után magyar-román — szimbolikusan államközi —

41 Uo. 237.

42 Szabad, 1977.120-122.

153