Levéltári Közlemények, 81. (2010)
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Eftimie Murgu, az ember és a politikus (1805- 1870)
szabadságot, s éppen ezért a nép összegyűlt azon tartománynak minden részeiből"“ Ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását Kossuth támogatta, Murgu érdemeit a Krassó megyei „kedélyek megnyugtatására" külön kiemelte. Egyházpolitikai szemléletük alapvetően eltért. Kossuth az ortodox egyházat teokratikus jellegűnek tartotta, az önálló román nemzeti egyházat „illogikusnak", de elfogadta a „kénytelenséget". Azt viszont, hogy népgyűlésen törvényeket hozzanak, a népszuverenitásra hivatkozva vetette el, az ország egységére hivatkozva elítélte Murgu azon követelését, hogy a bánsági románok kapitánya legyen. Nemzetiségi területi autonómiák ellenében a „közös jog és szabadság" követelményét, és fegyveres fellépést helyezett kilátásba, ugyanakkor maga is hangsúlyozta: „A magyarnak az oláhhal, s az oláhnak a magyarral testvéries egyesülésében van mindegyiknek boldog jövője, nem pedig, ha az egyik el hagyja magát ámíttatni a másiknak elnyomására, mert akkor oly fegyverhez nyúl, mellyel magát is sújtja." És ezzel egyben a magyarellenes román fegyveres szervezkedést is elhárította, jelezve, hogy erről konkrét adatai vannak.38 39 Murgu és Kossuth szóváltása is azok közé tartozik, amelyek a történészben, az utólagos okosság hordozójában feltámasztják az ügyészi és bírói hajlamokat, ha csak nem eleve ezek vezetik a történetírás tévútjain. A magyar historizálás rítusának egyik mozzanata az, hogy Kossuthot ilyenkor megintjük, és az intőhöz esetleg hozzáfűzünk némi mentegető magyarázatot, miközben az interpretációs keret a forradalom és az ellenforradalom, mint a jó és a rossz harca. Ezzel a narratív technikával szemben az immanens kritikai szemlélet jegyében tájékozódnánk, és a hiedelmek helyett a forrásokban rejlő értelmezési lehetőségekre hívjuk fel a figyelmet. Jelen esetben az immanens kritika Kossuth nemzetpolitikai nézeteinek rekonstrukciója, a gondolkodási struktúra lényeges elemeinek és azok alakulásának elemzése, valamint annak nyomozása, hogy román részről milyen találkozási pontok lehetnek, miféle konvergencia érvényesülhetett a két nacionalizmus között. Jellegzetes Duna-táji hiedelmek szerint Kossuth képviselte azt az intran- zigens magatartásformát, amely törvényszerűen nemzeti konfliktusokhoz kellett hogy vezessen. Valójában úgy próbált nemzeti programot adni, hogy kereste a nem magyarokkal való együttműködés lehetőségét. 1847-ben egyik, álnéven megjelent cikkében ugyanis a következőket fejtette ki: „A konzervatívek [...] nem akarják a sajtószabadságot egyebek közt azért is, mert ezáltal a nem magyaroknál is értelmiség fejlődnék ki, mert közöttök is Kos- suthok, Széchenyiek támadnának. Igen jellemző, hogy ők éppen attól félnek leginkább, mitől mi [szabadelvűek] legtöbbet remélünk."40 Közlemények 38 Murgu, 1969. 463-464. 39 KLÓM XIV. 804. 40 Bábolnai [Kossuth], 1847.255. 152
