Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - NEUMANN TIBOR-PÁLLFY GÉZA: Főkapitányi és főhadparancsnoki adományok a 15-16. századi Magyarországon

Források két királyi adományt is kieszközölt az uralkodótól.

7

0 Természetesen e birtokokat is megtaláljuk Ruprecht von Herbersteinnek, I. Ferdinánd király felső részekben szolgáló főkapitányának a Darholtz-birtokokról szóló 1529. évi adománylevelében (Okmánytár 9. sz.). Óriási különbség ugyanakkor az, hogy a különleges adományozási jogot 1491-ben a megyei nemesség körében kihirdettették, ami kiváló politikai döntésnek tűnik annak fényében, hogy ez jelentős motivációs tényezőt jelenthetett a király személyétől távol élő megyei nemesség számára. A késő középkori trónviszályokkal együtt járó polgárháborús időszakokban gyakorolt fővezéri birtokadományozás a két magyar király (Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd) 1526 utáni belháborújában is gyakorlat maradt. Bár jelenleg csupán Ferdinánd király oldaláról rendelkezünk erre vonatkozóan nagyobb számban adatokkal (Okmánytár 9-19. sz.), feltételezhetően ezt János király ez ideig kevéssé kutatott főkapitányai is gyakorolhatták. S noha az 1530-1550-es évekből az eddig ismert példák mindegyike I. Ferdinánd király idegen származású, gyakran nemcsak Magyarországon, hanem az osztrák tartományokban is főhadparancsnokként (

Oberstfeldhauptmann) szolgáló főtisztjeitől származik, adományaikat sem a magyar rendek, sem a királyi helytartók nem kérdőjelezték meg, miként az uralkodójuk pártjára állóknak adandó kegy elemgyakorlás jogát sem. Pedig velük a magyar politikai elit tagjainak a Mohács utáni negyedszázadban az ország katonai és belpolitikai életének irányítása kapcsán, majd az új törökellenes határvédelmi rendszer kiépítése idején gyakran igen komoly konfliktusaik voltak. Mindez szemléletesen jelzi, hogy noha az 1526. esztendőt a késő középkori Magyar Királyság, sőt Közép-Európa életében joggal tartjuk számos tekintetben mérföldkőnek és fordulópontnak,

7

1 ez a magyarországi igazság- és jogszolgáltatás, valamint az uralkodói jogok gyakorlása és a különféle jogszokások továbbélése területén — még a királyság központi igazgatásának jelentős átalakulása, sőt részleges idegenbe kerülése dacára — sem hozott olyan döntő és gyors átalakulást, mint azt első látásra feltételeznénk. Bár a két király több évtizedes polgárháborújában az ez ideig kevéssé kutatott országos igazságszolgáltatás

72 feltehetően jóval kevésbé működött, mint a Jagellók uralkodásának békés évtizedeiben, alapjaiban e téren lényegesebb változások majd csak a Buda 1541. évi elestét és az Erdély végleges elvesztését (1556) követő évtizedekben mentek végbe.

7

3 A magyar rendek ráadásul e területeken állhatatosan ragaszkodtak kiváltságaikhoz és országos befolyásukhoz. Ennek köszönhetően voltak képesek például megőrizni az idegen segélyekből is fizetett magyar végvári katonák, sőt a várfeladó magyar főtisztek feletti ítélkezés jogát, miközben önálló magyar kirá7

0 Az ügyre vonatkozó oklevelek időrendben: MOL, DL 97 806., MOL, DF 269 674., MOL, DF 269 677., MOL, DL 97 807. (vö. HORVÁTH, 2003. 951.), MOL, DF 269 675., MOL, DF 271 051., vö. még: MOL, DF 269 731. 7

1 Ennek számos vonatkozására újabban (további irodalommal) vö. PÁLFFY, 2007. 7

2 Vö. BÓNis-D

EGRÉ- VARGA, 1996. 82-189. passim. 7

3 Mindezekre egészen frissen ld. PÁLFFY, 2009.186-191. 226