Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - NEUMANN TIBOR-PÁLLFY GÉZA: Főkapitányi és főhadparancsnoki adományok a 15-16. századi Magyarországon

Neumann Tibor-Pálffy Géza: Főkapitányi és főliadparancsnoki adományok a 15-16. századi Magyarországon főkapitányok birtokadományozási jogát az 1526 utáni polgárháborús évtizedekben idegen származású utódaik is gyakorolták. Összefoglalás Jóllehet abból a fent említett tényből, hogy a 15. század első éveiben László nápolyi király Dalmácia, Horvátország és Magyarország élére vicariusi címmel olyan katonai parancsnokokat nevezett ki, akik nevében élhettek a birtokadományozás lehetőségével,

6

8 akár az is következhet, hogy a tanulmányunkban bemutatott jogszokás nem elszigetelt hazai sajátosság, külföldi párhuzamot mindeddig sajnos nem sikerült találnunk. Kérdés persze, hogy a nagyon is gyakorlati szempontok mentén kialakuló szokás mögött kell-e egyáltalán korábbi vagy idegen hatásokat feltételeznünk. Ha ugyanis nagyon leegyszerűsítjük e jogszokás vizsgálatát, tartalmát két összetevőre bonthatjuk: Egyrészt a fővezér (főkapitány) a magukat a hadjárat idején kitüntető vagy az ellenségtől elpártoló személyeknek megígéri, hogy részükre a királynál jutalmat jár ki, illetve az utóbbiakkal uralkodója nevében kegyelmet gyakorol. Ez a jelenség a korai középkorban is kimutatható, bár az ilyen kötelezettségvállalás akkoriban még szóban történt. Az általunk bemutatott első két oklevél (Okmánytár 1-2. sz.) tulajdonképpen ugyanilyen kötelezvény, csak már nem szóban, hanem írásban garantálta az adományos részére a megígért birtokokat. Másrészt az uralkodó felhatalmazza a távollétében vezetett hadjárat fővezérét, hogy ezen ígéreteket az ő nevében tehesse, amivel természetesen az adományosoknak adott biztosíték értéke is jelentősen növekszik. Ez semmiben sem különbözik a királyi követek részére plena potestast biztosító szokásos megbízólevektől, hiszen az uralkodó e felhatalmazással egyben azt is vállalja, hogy a hadvezére (főkapitánya) által tett adományokat érvényesnek fogadja el és később azokhoz beleegyezését adja, azaz megerősíti. Mivel a koronára háramlott birtokvagyonok eladományozása feletti ellenőrzés — még ha nem is jelentős mértékben — ilyenkor kicsúszott az uralkodó (és kancellárja) kezéből, nyilván csak a legszükségesebb esetben folyamodtak ehhez a megoldáshoz. Jellemző például, hogy a meglehetősen autokrata Hunyadi Mátyás király nem adott ilyen (általános) felhatalmazást a felső részek főkapitányainak.

6

9 Más kérdés, hogy a főkapitányok akkor is könnyen véghezvitték egy-egy birtokkal kapcsolatos szándékukat, ha nem rendelkeztek adományozási joggal — különösen a hűtlenségi esetek sorát hozó trónviszályok idején vagy polgárháborús időszakokban. Szapolyai István szepesi örökös ispán és a felső részek főkapitánya a János Albert herceghez pártolt Gicei Simon birtokait 1490 őszén lefoglaltatta szepesi kapitányával, a már említett Darholtz Pállal, akinek részére 6

8 Ld. a 9. jegyzet adatait. 6

9 Vö. HORVÁTH, 2003. 225