Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - NEUMANN TIBOR-PÁLLFY GÉZA: Főkapitányi és főhadparancsnoki adományok a 15-16. századi Magyarországon

Neumann Tibor-Pálffy Géza: Főkapitányi és főliadparancsnoki adományok a 15-16. századi Magyarországon kor meg tudtak maradni az adományul nyert birtokokban.

2

4 Darholtznak köszönhető az is, hogy fennmaradt a Szapolyai adományozási jogát említő királyi körlevél egyetlen, Abaúj megyének szóló példánya, mivel az adomány törvényességét ezzel érezte igazolhatónak.

2

5 A sors furcsa fintora, hogy e két települést — a többi Darholtz-birtokkal együtt — 1529-ben Ruprecht von Herberstein, az új magyar uralkodó, Habsburg I. Ferdinánd (1526-1564) hadainak egyik főkapitánya ugyanilyen adománnyal ajándékozta Kassa városának, akkor éppen Darholtz Vilmosnak a másik magyar királyhoz (1526-1540), Szapolyai I. Jánoshoz történt csatlakozása miatt (Okmánytár 9. sz.). A trónharcokat lezáró amnesztia tehát 1491-1492-ben valamennyi fronton érvénytelenítette a főkapitányi birtokadományokat, amelyek egyébként is csak királyi megerősítés esetén válhattak volna érvényessé. Az adományok tehát elsősorban arra szolgáltak, hogy a polgárháborús időszakokban igazolják a megadományozottak birtoklásának jogcímét a főkapitányok — vagy ezek nevében éppen saját maguk — által lefoglalt birtokok vonatkozásában, illetve egyfajta különleges „fizetségül" és kárpótlásul szolgáljanak a főtiszteknek nyújtott katonai, anyagi vagy egyéb segítségért. A tipikusan hadiállapotokra jellemző gyakorlat során így hiába keresünk hiteleshelyeknek szóló iktatási parancsokat (amelyek mindig együtt jártak a királyi kegynyilvánítással), az adományozás a főkapitányok esetében láthatóan magába foglalta a birtokba helyezést is, amelyet a hadjáratok alkalmával általában a katonaság „hajthatott végre". Új helyzet Mohács után: több évtizedes polgárháború - idegen csapatokkal Ruprecht von Herberstein 1529. októberi adományának dátuma és kiállítójának személye szemléletesen jelzi, hogy az 1526. végi kettős királyválasztás után Magyarország történetében új korszak köszöntött be. Bár trónviszályokkal együtt járó bel- és polgárháborús időszakok a késő középkori magyar állam életében sem számítottak ritkaságnak, a mohácsi csata utáni évtizedekben éppen fordított volt a helyzet: az számított különlegességnek, ha a két legitim módon megválasztott, majd megkoronázott magyar uralkodó (I. János és I. Ferdinánd király) hívei és csapatai között nem dúlt éppen polgárháború. S noha az 1491. évi trónháború is az ország több területét érintette, ezekben az évtizedekben ez — a két király éppen aktuális erőviszonyának megfelelően — Szlavóniától a Dunántúlon át Felső-Magyarországig, sőt Erdélyig, majd minden országrészre és gyakran éveken át kiterjedt. Míg Szlavóniát a polgárháború elsősorban 1526-1527-ben, majd az 1530-as évek közepén, addig a Dunántúlt a Szapolyai-párti enyingi Török Bálint és a Habsburg-hű laki Bakics Pál szinte szabályos belháborúja (1536-1537), valamint 2

4 Ld. pl. 1491. dec. 14.: MOL, DL 90 207., 1492. dec. 9.: MOL, DF 269 678. és MOL, DL 98 363. 2

5 Ld. a királyi parancslevél hátlapján lévő, közel egykorú megjegyzést: Okmánytár 4. sz. 215