Levéltári Közlemények, 80. (2009)
Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - C. TÓTH NORBERT: Ecsedi Bátori István nádor pozsonyi tartózkodásának számadáskönyve. Adalékok Magyarország 1526 végi politikatörténetéhez
Források generációkon átívelő szolgálataiért. 1 7 A nádori iroda jegyzőiről semmi biztosat sem tudunk. A nádor számára tehát adott volt a feladat. Jóllehet, a bíróságok nem működtek, ám a jövőre gondolva, mielőbb szükség volt az apparátus kiépítésére, azaz tulajdonképpen az ország bírósági működésének helyreállásáig meg kellett szerveznie az „árnyék" nádori irodát. Bátori új ítélőmestere 1527 novemberéig Révay Ferenc lett, 1 8 akit Várdai Tamás váltott. Ő jegyzőként kezdte pályáját az 1510-es évek derekán még Perényi Imre nádorsága alatt, és munkáját folytatta az új nádor alatt is, 1 9 ám Bátori második leváltása (1525. július 6.) 2 0 után az országbíró ítélőmestere lett. 2 1 Drágffy János Mohácsnál bekövetkezett halála után dominusát vesztve egy időre eltűnik szemünk elől, majd már mint Bátori István nádor ítélőmestere bukkan fel. 2 2 Gétyei János alnádor utóda 1526 nyarának elején a király allovászmestere, Varjasi Nagy Imre lett, 2 3 aki 1523-ban Bátori cserögi (Bács megye) várnagya volt. 2 4 Ő szintén Pozsonyban tartózkodott. 2 5 A nádor a számadáskönyv vezetésének ideje alatt három ízben hagyta el Pozsony városát. Első alkalommal november 9-12. között a közeli Köpcsényben tartózkodott, 2 6 ahol a szintén ott időző Mária királynéval folytatott tárgyalásokat. 2 7 Amint az a nádornak Sopron városához november 11-én írott leveléből kiderül, a tanácskozás témája Szapolyai János királlyá választása és koronázása volt. 2 8 Valószínűleg ezzel összefüggésben november 13-án Erdélyi Gáspárnak arra adtak pénzt, hogy kifizesse a Székesfehérvárra küldött követet (pro kochy ad Albam Regalem). 2 9 Miután a nádor visszatért Pozsonyba, november 14-re tanácskozásra hívta az urakat, 3 0 amelyen beszámolhatott a királynéval történt tárgyalásaikról. Rá egy hétre, november 22-én ismét összegyűltek nála a Pozsonyban tartózkodó urak, 3 1 de hogy miről folyt a szó, nem tudjuk. Mindenesetre másnap Peregi Albert diákot Bécsbe küldték, alighanem összefüggésben az előző napi tanácskozással. 3 2 December 11-én — jóllehet, a számadáskönyvben nem 1 7 C. TÓTH, 2009.18., 28.; BÓNIS, 1971. 357. 1 8 Révay pályafutására ld. legújabban PÁLFFY, 2009. 3-4. 1 9 Pl. 1522. május 12. MOL, DF 205 731.; MOL, DF 206 106. 2 0 C. TÓTH, 2009. 28. 2 1 BÓNIS, 1971. 370., 388. 2 2 1529. január 14. MOL, DL 5717. „Lecta et correcta per magistrum Thomam Varday prothonotarium." Később azonban csatlakozott Szapolyai Jánoshoz és királyi jogügyigazgatója lett (1533). FALLENBÜCHL, 1988.113. 2 3 Mon. Ungrica. 187., 235.; 209. Vö. BÓNIS, 1971. 357. 2 4 MOL, DL 23 856. 2 5 ORTVAY, 1913. 26. Vö. a számadáskönyv 43., 197., 454. sorával. 2 6 A számadáskönyv 49-103. sora. 2 7 JÁSZAY, 1846.188. 2 8 HÁZI, 1921-1943.1/7. 222. Vö. MOE I. 20. 2 9 A számadáskönyv 111-112. sora. 3 0 Uo. 154. sor. 3 1 Uo. 338. sor. 3 2 Uo. 361-362. 172