Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - C. TÓTH NORBERT: Ecsedi Bátori István nádor pozsonyi tartózkodásának számadáskönyve. Adalékok Magyarország 1526 végi politikatörténetéhez

С. Tóth Norbert: Ecsedi Bátori István nádor pozsonyi tartózkodásának számadáskönyve maradt erre adat — újólag Köpcsényben találjuk Bátori Istvánt. E napon kötötte meg a nádor azt a szerződést Ferdinánd herceg követeivel, amely szerint a con­tractus utáni 4. és 11. napon ezer-ezer, tehát összesen kétezer rajnai forintot kap, valamint, mivel birtokai jövedelmét nem tudja beszedni, Kőszeg várát és ura­dalmát kapja meg. 3 3 E napon, december 11-én érkezhetett meg Pozsonyba a nádor bátyja, Bátori György, 3 4 megjelenésének oka egyértelműen a néhány nap múlva kezdődő or­szággyűlés volt. (A harmadik testvér, András ekkor még — és egészen 1527 nya­ráig — a család birtokai védelmében Szapolyai hűségén maradt.) 3 5 A királyvá­lasztó országgyűlés többszöri halasztás után december 15-én nyílt meg, és habár sokan nem voltak, 3 6 mégis úgy tűnik, hogy a „sanior pars" jelen volt. 3 7 A szám­adáskönyv alapján tovább pontosíthatjuk a résztvevők lehetséges névsorát. Mint láttuk, Bátori György lovászmester (1505-1531) biztosan jelen volt. Hasonlókép­pen jelen lehetett Tahi János vránai perjel, volt bán. 3 8 Biztosan jelen volt Thurzó Elek tárnokmester (1523-1527), Vingárti Horváth Gáspár asztalnok/étekfogó­mester (1524-1527), 3 9 Bornemissza János pozsonyi ispán és várnagy (1514­1527), 4 0 valamint természetesen maga a nádor. Battyányi Ferenc bán ügyében nincsen egységes vélemény, ám az, hogy decemberben ő is megkötötte szerző­dését Ferdinánddal, 4 1 azt látszik igazolni, hogy jelen volt a választásnál Po­zsonyban. Ám, amint az Mária királyné 1526. december 19-i leveléből kiderül, Battyányi nem tudott megjelenni a választáson, 4 2 habár ahhoz gratulált. 4 3 Még egy személy ottlétét feltételezhetjük, igaz, meglehetősen közvetett bizonyítékok alapján, Szentgyörgyi Gróf Ferencét. 4 4 A jelek szerint ugyanis a nádori háztartás részére a bort az ő pincéjében tárolták, 4 5 és talán e tény megengedi annak feltéte­lezését, hogy ő is megérkezett a királyválasztásra Pozsonyba. Az egyháziak kö­zül Szalaházi Tamás veszprémi püspök mellett ott volt még Brodarics István szerémi püspök 4 6 és Tahi János vránai perjel. Rajtuk kívül Oláh Miklós fehérvári prépost és Peregi Albert pécsi kisprépost (december 10-15.), 4 7 Fehérvári Mihály 33 JÁSZAY, 1846.197., 199. 3 4 A számadáskönyv 672. sora. 35 VÖ. BARTA, 1977. 9.; JÁSZAY, 1846. 241. 36 BARTA, 1977. 21-22. 3 7 Vö. még Ferdinánd osztrák herceg 1526. november 30-i levelében felsoroltakkal. Acta com. regni Croatiae. I. 35. 3 8 JÁSZAY, 1846. 200. 3 9 BARTA, 1977. 27.; http://archivum.piar.hu/arisztokrata/asztalnokmester [A letöltés ideje: 2009 májusa]. 4 0 http://archivum.piar.hu/arisztokrata/pozsonyi ispán [A letöltés ideje: 2009 májusa]. 4 1 JÁSZAY, 1846. 200. Vö. Acta com. Regni croatiae I. 42. 4 2 Uo. I. 36. 4 3 Uo. I. 41. 4 4 Vö. még ORTVAY, 1914. 215. 4 5 A számadáskönyv 372. (november 24.) és 438. (november 27.) sora. 4 6 BARTA, 1977.10/19.1526. október 4-én Pozsonyból írt a pápának. KUJÁNI, 1908. 263. 4 7 BARTA, 1977. 21.; a számadáskönyv 633., 684., 703. sora. 173

Next

/
Thumbnails
Contents