Levéltári Közlemények, 79. (2008)

Levéltári Közlemények, 79. (2008) - Irodalom - ZSOLDOS ATTILA: Családi ügy. IV. Béla és István ifjabb király viszálya az 1260-as években. Budapest, 2007. (História Könyvtár Monográfiák, 24.) 172 o. (Ismerteti: KARLINSZKY BALÁZS) 305

Irodalom A munka illeszkedik a szerzőnek a 13. század történetét vizsgáló kutatásaiba,

1 és mint a korszak avatott ismerője, számos, eddig kevéssé ismert részletet tár fel, helyez új kontextusba, és következtetéseiben is nem egy új eredményt mutat fel az eseménysor korábbi értékelőivel szemben. A korszak történetével kapcsolatosan számos kérdést megválaszol: miért romlott meg IV. Béla viszonya fiával, ki kezdeményezte a fegyveres konfliktust, hogyan viszonyult Szlavónia hercegsége a trónörökös személyéhez, mikor történtek közel napra pontosan az események a háborús viszonyok közepette, az ország mely részein folytak az 1264-1265. évi fegyveres harcok, kik és milyen elképzeléssel álltak az 1267. évi dekrétum kiadása mögött, mik lehettek V. István szándékai apja halála után, mi vezetett mégis a Kőszegiek és a csehek elleni háborúhoz stb. Egyetlen, fájdalmasan hiányzó kérdésre nem ad választ a szerző, ez pedig Gutkeled Joachim nevezetes cselekedetének oka, amellyel a bán foglyul ejtette az általa addig híven szolgált uralkodó fiát, IV. Lászlót, ezzel pedig mintegy elindította a közel fél évszázad hosszúra nyúló polgárháborút. A kötet szerzőjének módszerét mind az okleveles, mind a narratív források széles körű ismerete és használata jellemzi. Sőt, a mű bevezetőjében még a Képes Krónika 180. fejezete első mondatának iniciáléjában ábrázolt jelenet sem kerülte el figyelmét. Ezen az uralkodódinasztia három tagja látható: IV. Béla, felesége, Mária, és fiuk, V. István. A miniatúra azt ábrázolja, amint az öreg király éppen fia fejére helyezi a koronát, aki „kerülve apja tekintetét, ökölbe szorított jobbját emeli— igaz, csak derékig — feléje". Az idézett rész azon túlmenően, hogy a minden lehetséges típusú forrás használatára hívja fel a figyelmet, egyben sokat elárul a szerző magával ragadó stílusáról is. Külföldi narratív forrásokat — Jans Enikel, Spalatói Tamás, stájer Ottokár — is felhasznál érvelésében Zsoldos, azonban forrásainak döntő részét oklevelekből meríti. Bár egy helyütt említi, hogy „több mint félszáz oklevél tartalmaz adatokat a történtekre vonatkozóan", valójában ennél lényegesen több oklevélre hivatkozik. Ezért talán szerencsés lett volna, ha ezeket az okleveleket valamilyen formában összegyűjtötte és közre adta volna, akár a kötet végén található kronológiához kapcsolva, akár önálló táblázatban, az azonosítás megkönnyítése végett. Bár némiképp hiányolható a téma korábbi historiográfiai áttekintése, azonban e hiányt egyszerűen fordította a maga javára Zsoldos. Történetíró elődei

2 megállapításait ugyanis ott, annál a konkrét eseménynél idézi, egyszerre akár az egymásnak ellentmondóakat is, ahol éppen saját munkájában tart. Az események bemutatásában a kronologikus rendet követő kötet így nem szakad dara1 A teljesség igénye nélkül a szerző néhány témába vágó, áttekintő jellegű munkája: ZSOLDOS, 1997; ZSOLDOS, 1999; ZSOLDOS, 2005. 2 Elsősorban Pauler Gyula és Marczali Henrik összefoglalásait kell megemlíteni, illetve Wertner Mórnak az Árpádokra vonatkozó családi kutatásait, de összeveti munkáját Szűcs Jenő korszakba vágó áttekintésével is. Ugyanakkor kissé talán meglepő a jelenleg is használt Kristó Gyula-féle egyetemi tankönyvvel történő összevetés hiánya, amelyben egyébként számos, a szerző megállapításával ellentétes következtetés található. 306