Levéltári Közlemények, 79. (2008)

Levéltári Közlemények, 79. (2008) - Irodalom - ZSOLDOS ATTILA: Családi ügy. IV. Béla és István ifjabb király viszálya az 1260-as években. Budapest, 2007. (História Könyvtár Monográfiák, 24.) 172 o. (Ismerteti: KARLINSZKY BALÁZS) 305

Irodalom bokra, az idézett történészek cáfolt vagy éppen megerősített állításai helyükön maradnak, könnyen áttekinthetővé téve az új következtetések tényét és helyét. Következzék most tehát a munka néhány fontosabb megállapítása a konfliktusra vonatkozóan. A IV. Béla és V. István közötti konfliktus első látható jeleként az 1260. év kínálkozik, amikor a háborúban elvesztett stájer területek irányítása után István nem az általa már korábban is irányított Szlavóniát, a mindenkori trónörökös hercegségét, hanem a távoli Erdély hercegségét kapta apjától. Legvalószínűbb oka ennek az lehetett, hogy egy várható tatár támadással szemben a hadvezetési képességeit bizonyító István öccsénél, az ifjabbik Bélánál alkalmasabb lehetett a tartomány védelmére. A konfliktus következő kézzelfogható eleme az 1262. évi, az országot apa és fia között megosztó pozsonyi szerződés. Itt felvetődik V. István felelőssége, aki apjának azon, a szerző által feltételezett homályos ígéretére hivatkozva, hogy keleti hercegségét a dinasztikus területmegosztásoknál megszokott módon néhány szomszédos megyével kerekítheti ki, Sárostól Biharig egész ÉszakkeletMagyarországon gyakorolta a számára Pozsonyban biztosított uralkodói jogokat. Az öreg király ezt a szuverenitását sértő felfogást sérelmezte, és ez a konfliktus, bár vélhetően fegyveres összecsapásra ekkor még nem került sor, zárult az említett pozsonyi békével. A megállapodást István véglegesnek, apja azonban pusztán ideiglenesnek tekintette. Tisztában lehetett ezzel az ifjabb király is, aki igyekezett a szerződést a pápával is megerősíttetni, azonban a következő évben az országba érkező pápai követ ebben a kérdésben Béla halogatásai miatt nem tudott eljárni, ellenben az öreg király által felesége, kisebbik fia és lánya, Anna hercegnő javára István ellenében erősített meg királyi adományokat. Időközben Béla folyamatosan készülődött a visszavágásra, és jól előkészített diplomáciai és katonai fölénye biztos tudatában vélhetően ultimátumot intézett a Béla herceg esküvőjén 1264. október 5-én megjelent, tehát a feszült helyzettel nem feltétlenül tisztában lévő Istvánhoz. Ezt követően kezdődtek meg Béla kezdeményezésére a tényleges hadi események december és a következő év márciusa között. Az 1265. évi márciusi megállapodás kompromisszumot tükröz, amelynek oka egyrészt Istvánnak már említett, a pozsonyi szerződés realitásával tisztában lévő elégedettsége, másrészt az ifjabb király nem hagyhatta figyelmen kívül azt sem, hogy családját még a háború elején az öreg király foglyul ejtette, sőt, a kis Lászlót egyenesen külföldre, Krakkóba küldte fogságba túszként. Hogy az újabb megállapodás ismét csak pillanatnyi volt, azt jól mutatja, hogy a bizalmatlan légkörben szükségesnek látták a felek az egyezmény megújítását. Ezt egyrészt István húga, Margit közbenjárására kötötték meg a Nyulakszigetén, másrészt a két gyanakvó ellenfél semleges területen történő találkozójának ideális helyszínt biztosított a kettejük uralta területek határán álló sziget. Ez az egyezmény sem hozott azonban megnyugvást, Béla 1267-ben még egyszer, utoljára megkísérelte a maga — és azonos nevű fia — számára eldönteni a mérkőzést. A vélhetően háborús céllal összehívott szerviensek azonban, a 11-12. 307