Levéltári Közlemények, 79. (2008)

Levéltári Közlemények, 79. (2008) - Közlemények - VITEK GÁBOR: „Sigillum Comitatus Albensis" - „FEJÉR VÁRMEGYE PETSÉTJE". 101

Vitek Gábor: „Sigillum Comitatus Albensis" - „FEJÉR VÁRMEGYE PETSÉTJE" amely által és amelynek neve alatt a pecsét kiadásra került — jelképezi, mintegy megszemélyesíti. Használatának historikus fejlődése, a kialakuló vármegyei oklevél-hitelesítési gyakorlat azonban más irányba mozdult, és a késő középkor derekáig a vármegyék egyáltalán nem rendelkeztek pecsétnyomóval. Megjelenésükig a főispán — általa az alispán és a szolgabírák — nemzetségi címerét ábrázoló gyűrűspecsétjével erősítette meg hiteles kiadványait.

17 Utóbb ez a folyamat az önálló, saját ábrájú és önmegnevező köriratú alispáni pecsét kialakulása felé vezetett.

18 Noha a 15. század végéig a vármegyék nem bírtak saját pecséttel (ezáltal saját címerrel sem), meg kell jegyeznünk, hogy a fentebb elmondottak alapján erre nem is volt szükségük; amint a közigazgatásban a tisztségviselők saját pecsétjeiket használták, úgy honvédelmi kötelezettségeiket is a vármegye élén álló főispán saját címeres zászlaja alatt teljesítették. Az 1435. évi I. decretum I. és 1458. évi II. törvénycikk is ezt a gyakorlatot erősítette meg.

19 A legkorábbi vármegyei címeres pecsétet — köriratának tanúsága szerint 1490-től, jóllehet a szakirodalom óvatosan kezeli a dátumot — Hunyad vármegye használta, ezt követően II. Ulászló 1498-ban Somogy vármegyét részesítette pecsétre véshető címeradományban. A vármegyei pecsét azonban ekkor még nem sigillum authenticum, és Werbőczy István nádor sem sorolta ezek közé 1514-ben összeállított Decretum tripartitumában.

20 A címerek megalkotása azonban utóbb egyszersmind jogi követelménnyé vált a magyar közjogban, hiszen egy-egy település, de különösen a joghatóságok (vármegyék, szabad királyi városok, szabad kerületek) az általuk kiadott hivatalos iratokat címeres pecsétnyomóval hitelesítették. Ez némiképp ellentétben áll a magyar közjogi fejlődés nemesi családok címerhasználatára vonatkozó irányával, erre nézve ugyanis a középkori magyar törvények nem tartalmaztak előírást. Mi több, a középkori magyar jogrend és joggyakorlat összegzője a Hármaskönyvben a magyar címerjogra nézve a következőket rögzítette: „a címer, amelyet a fejedelem valakinek ad, a nemességnek nem szükséges kelléke, hanem csak ékessége".

21 A vármegyéknél azonban a hitelesség követelménye miatt módosultak a körülmények, és a királyi vármegyék felbomlása után a nemesi vármegyéknek szükségképpen kellett ezzel a lehetőséggel élniük. A vármegyei szimbólumok elterjedése a török expanziója következtében nem válhatott általánossá, kialakulásuk nehézkesen haladt előre az 1550. évi LXII. törvénycikk szentesítéséig, amely — utalva Somogy vármegye pecséthasználati gyakorlatára — a jelképhasználat alapjait vetette meg, amennyiben elrendelte: a vármegye nevében kiállítandó okleveleket 17 A szolgabírák pecsétjének hitelességét biztosította: CIH 1435: (II. decr.)II. te. 4. §, 1486:IX. te. 3. §; 1492:XXXIV. te. 3. § 18 GÁBOR, 1908. 79-80. 19 CIH 1435:(I.decr.)I. te., 1458:11. te. 20 „hiteles pecsétje van a fejedelemnek, az ország rendes bíráinak, valamint a káptalanoknak és a konventeknek [...] a városoknak és mezővárosoknak is, amelyet a királyoktól és fejedelmektől nyertek". Vö. WERBŐCZY, 1776. II. r. 13. c. 21 Uo. I. r. 6. c. 1. §. 105