Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - Tyekvicska Árpád: Gondolatok a magyar levéltárügy jövőjéről / 3–61. o.

Tyekvicska Árpád: Gondolatok a magyar levéltárügy jövőjéről következő, Kultúra és oktatás: tehetséggondozás című fejezet egyik rövid alfejezetében jelennek meg, a szövegkörnyezettel való különösebb kapcsolat nélkül. Az alfejezet tartalma maga is sajátos. A levéltári problematikából egyetlen kérdést emel ki, melyet a címében is megfogalmaz: Levéltár és nyilvánosság. Ami kiderül belőle, az annyi, hogy a széles körű hozzáférés elősegítése érdekében szükséges az intézményi szolgáltatások bővítése, de ehhez paradigmát kell váltanunk (ám ennek mibenlétét nem tisztázzák). Említi még néhány mondatban a levéltári történelemórák szükségességét (a szövegről érződik, hogy eredetileg egy értelmes összefoglalás lehetett, csak a programszerkesztők hozzá nem értése szűkítette le az értelmetlenség határára). Amíg tehát a kulturális kormányzat impozáns programokat fogalmazott meg a közművelődési, könyvtári és múzeumi intézmények számára, addig a levéltárak fejlesztésével kapcsolatban egyetlen forráskoncentrációra épülő elképzelése sincs, kivéve talán azt a bizonytalan minisztériumi deklarációt, amely szerint a vidéki kulturális modernizációt segítő KÖZKINCS program kedvezményezettjei között a levéltárak is szerepel(het)nek. (A fontosabb kulturális programok: a már említett KÖZKINCS, benne a valaha önálló AGÓRA, az integrált koncepció mentén működő multifunkcionális közösségi központok létrehozására; TENGERTÁNC a népi hagyományőrzés erősítésére; PORTÁL a könyvtári rendszer fejlesztésére; OLVASÓ ORSZÁG olvasásfejlesztési projekt; ALFA PROGRAM a múzeumok „látogatóbarát" fejlesztésére és oktatás-képzési szerepének erősítésére; ALFA PLUSZ az önkormányzati múzeumok együttműködésének erősítésére.) Miniszterek és az ő programjaik jönnek és mennek. Általában — tegyük hozzá. Most azonban gyökeresen más a helyzet. Ha a személy vagy a program esetleg változik is, hatása sokkal erőteljesebben és materiálisabban él tovább, mint elődjeié, hiszen azok a programok, melyeket nem szándék nélkül soroltam fel, transzformálódnak a Nemzeti Fejlesztési Tervbe, annak előbb elméleti megalapozásává válnak, majd konkrét pályázati kiírások formájában öltenek testet. Mivel jelentős fejlesztésekre az elkövetkező években jóformán csak az NFT2 keretében lesz mód, a jelenlegi pozíciószerzés alapvetően meghatározza majd az egyes intézményi rendszerek jövőjét! Persze, akár a kulturális kormányzat védelmére, elmondható más is. Jelesül az a dicsérendő helyzet, amely a levéltárak térfoglalását jelenti a Nemzeti Kulturális Alapban. Ez nagy részben köszönhető annak a kegyelmi pillanatnak, amikor 1997-ben a kulturális örökségvédelmi „salátatörvény" egyik kevéssé feltűnő bugyrába sikerült becsempészni a 2%-os klauzulát, de mindenképp dicsérendő azok ténykedése is, akik e pozíció megőrzésén fáradoztak. (Mellesleg megemlítjük azt is, hogy a jogszabály 93. §-a szerint a közgyűjtemények fenntartóinak a foglalkoztatottak létszámának meghatározásánál figyelembe kell venniük „az e törvény hatálya alá tartozó intézmények jogszabályban előírt alapfeladataiból, az ezek teljesítéséhez szükséges feltételekből, valamint szervezeti és működési rendjéből adódó foglalkoztatási követelményeket." A 2007. évi költségvetési 7