Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Strassenreiter Erzsébet: Kéthly Anna harca a „magyarügyért” (1956. november 4.–1957. szeptember) / 151–212. o.

Strassenreiter Erzsébet: Kéthly Anna harca a „magyarügyért bírják, és kérte, hogy alkalmazzák a támadóval szemben az ENSZ idevonatkozó szankcióit. A főtitkár tudomásul vette a bejelentést, de hangsúlyozta: ők csak végrehajtói a közgyűlés akaratának, a megoldás a közgyűlés kezében van."

18 Hammarskjöld nem titkolta, hogy nem dönthet az ügyben, így Kéthlynek a missziója sikerét biztosító támogatókat máshol kell keresnie, elsősorban az ENSZ nemzeti delegációit és a közgyűlés résztvevőit kell maga mellé állítania. A főtitkár magatartását Szélig Imre későbben azzal próbálta magyarázni és menteni, hogy New Yorkba érkezésük napjaiban Amerika az elnökválasztás lázában élt, a jelszó pedig Béke és prosperitás volt. Ezt a programot és a kapcsolódó ígéreteket, továbbá a választási esélyeket rontották volna a magyarkérdésben elkötelezettséget jelentő vállalások. A hallgatás másik oka — mint említette —, hogy a magyar események meglepték a világot, „nem volt senkinek és egy országnak sem elképzelése, politikai vonala a magyarkérdés megoldására. Nyilván ezzel a tanácstalansággal, sőt tehetetlenséggel kell magyaráznunk azt a tényt, hogy nemcsak a hivatalos amerikai külpolitika, hanem az ENSZ főtitkársága sem tudta, mit kezdjen a magyar kérdéssel." Ezzel magyarázható, hogy „Kéthly elvtársnő három napig nem kapott választ, sőt nem is nyugtázták beadványát."

19 A felsőszintű ENSZ-találkozók tehát nem tették lehetővé, hogy Kéthly részt vehessen a XI. közgyűlés és a II. rendkívüli közgyűlés ülésein a magyarkérdés vitájában. Az első kudarcok ellenére Kéthly mégsem veszítette el a reményt, hogy célját előbb vagy utóbb elérheti, ezért tovább szorgalmazta saját mandátumának elismerését. Annyira biztos volt abban, hogy az amerikaiakkal a háta mögött sor kerülhet az ENSZ-beli szereplésére, hogy beszédét is elkészítette. Egy hét alatt egyértelművé vált, hogy Kéthly személye és államminiszteri rangja nem elegendő arra, hogy ráruházzák a magyar ENSZ-misszió és képviselet vezetését, a Kádár-kormány képviselőjét pedig nem tudják (vagy nem akarják?) megfosztani ezektől a pozícióktól. A Sopronban megválasztott „forradalmi delegációról" Amerika földjén Kéthly (és Szélig) elfeledkezett. Kéthly ENSZ-béli szereplésének, politikai missziójának egyetlen „jogalapja" a Nagy Imrekormányban betöltött államminiszteri pozíciója lett, de még ezt is gyengítette, hogy kinevezésére bécsi tartózkodása alatt került sor, amikor az esküt nem tehette le, és ennek híre az ENSZ-körökben gyorsan elterjedt. Államminiszteri kinevezéséről nem volt hivatalos papírja sem, a Nagy Imre-kabinetben pedig ténylegesen egy percet sem töltött el. Kéthly Anna ENSZ-felhatalmazásáról a történetírásban, a különböző kiadványokban, politikai pamfletekben megalapozatlan állítások keringenek. Ezek egyike szerint Kéthlyt Nagy Imre kinevezte az ENSZ-delegációba. Bibó István ezt november 4-én hajnalban befejezett tényként közölte, mondván: Kéthly An18 Beszámoló a P. V. [Pártvezetőség] és az E. B. [Ellenőrző Bizottság] Hígjainak, tájékoztató a Pártmegbízottaknak. 19 Uo. 161