Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Strassenreiter Erzsébet: Kéthly Anna harca a „magyarügyért” (1956. november 4.–1957. szeptember) / 151–212. o.

Közlemények gálatait, annak érdekében, hogy minden információt megadjon a magyarországi helyzetről. 14 Ugyanezen a napon táviratban tiltakozott Kós (Konduktorov) Péter állandó képviselő mandátuma ellen, feltehetően nem tudva, hogy már felmen­tették megbízatása alól. A november 5-i távirattól és a levéltől azt remélte, hogy a főtitkár azonnal teljesíti kérését. Hammarskjöld azonban még másnap sem reagált a kérésre. Kéthlyt és Széliget megdöbbentette a főtitkár „érdektelensége". Amerika földjén ekkor érte őket az első nagy csalódás. Kéthly türelmét vesztve november 7-én újabb távira­tot küldött, 15 majd „a beadvány tartalmát a magyarügy mellett szavazott összes delegációnak táviratilag" megküldte, és az ENSZ főtitkárságánál magyarázatot kért „az ilykénti ügykezelésre". 16 Egy másik levelében megismételte kifogását a Kádár-kormány ENSZ képviselete ellen és követelte saját mandátumának elfo­gadását. Az újabb és határozottabb fellépés szóra bírta Hammarskjöldöt és az ENSZ főtitkárságát, amely foglalkozni kezdett Kéthly beadványaival. November 7-én a főtitkár táviratot küldött Kéthlynek, amelyben sajnálkozását fejezte ki, hogy nagyon sok elfoglaltsága miatt nem fogadhatta őt, és reményét fejezte ki, hogy nemsokára képes lesz erre. Addig is — közölte —, megkérte az ENSZ-apparátus két vezetőjét, „Mr. A. Freilichet, a Politikai és Biztonsági Tanácsi ügyek osztá­lyának helyettes titkárát és Mr. C. A. Stavropoulost, jogi tanácsadót, hogy hall­gassák meg Önt valamikor holnap. Ők majd kapcsolatba lépnek Önnel és meg­adják a konkrét időpontot." 17 A találkozóra november 8-án kerülhetett sor. A megbeszélésről nincsenek hiteles információink. Kéthly bizonyára beszámolt a magyarországi helyzetről, küldetéséről és követelte a mandátumkérdés számára kedvező megoldását. Tár­gyalópartnerei, az ENSZ illetékes vezetői ismertették a világszervezet működé­sét szabályozó jogi passzusokat, hivatalos eljárásokat, amelyek szükségesek voltak a mandátum iránti igények teljesítéséhez. A tárgyalás alátámasztotta, hogy a szükséges papírok hiányában Kéthly Anna kinevezésére nincs lehetőség. Ezt követően november 12-e körül — tehát egy héttel New Yorkba érkezése után — hívták meg Kéthlyt a főtitkárhoz. Az audiencia 10-12 percig tartott, az ott történtekről nem sikerült hivatalos feljegyzést felkutatni. Szélig Imre beszá­molója ad némi képet az elhangzottakról. „Itt Kéthly elvtársnő kifejtette állás­pontját a magyar ENSZ-delegációt illetőleg, lerögzítette, hogy nem fegyveres beavatkozást jött kérni — amit nem csak nem kíván, hanem különböző okokból Magyarország érdekei ellen valónak ítél meg —, de kéri, hogy az ENSZ és annak tagállamai minden politikai és diplomáciai lehetőséget vegyenek figyelembe, hogy Oroszországot (sic!) a magyar nép önrendelkezési jogának visszaadására 14 UNA DAG-1/1.1.1.3. Box 16.; STRASSENREITER, 2004. 211-244. is Uo. 16 Beszámoló a P. V. [Pártvezetőség] és az E. B. [Ellenőrző Bizottság] tagjainak, tájékoztató a Pártmegbízot­taknak. 17 UNA DAG-1/1.1.1.3. Box 16. 160

Next

/
Thumbnails
Contents