Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Strassenreiter Erzsébet: Kéthly Anna harca a „magyarügyért” (1956. november 4.–1957. szeptember) / 151–212. o.

Közlemények sikeres elvégzéséhez minden feltétel adott, politikai státusza, államminiszteri rangja kellő felhatalmazás a feladat teljesítésére. A hazatérés helyett tehát az utazás került figyelmének középpontjába, csak arra koncentrált, hogy mit kell tennie hazája érdekében. Az „ENSZ-kitérő" nem jelentette az emigrációba vonulás szándékát is. Ekkor még gondolatban sem sejlett fel előtte, hogy útja hosszabb ideig tarthat, és ez a „kiruccanása" életre szólóan határozza meg jövőjét és emigráns életének nyitánya lesz. Eszébe sem jutott, hogy többet nem léphet Magyarország földjére, örökre elszakadhat hazájától, népétől, családjától, és haláláig emigránsként tölti napjait. Ezzel személye, akarva-akaratlan, a két rendszer világméretekben fellángolt politikai összecsapásának kereszttüzébe került, a magyarországi események utóéletének, az ún. magyarügynek egyik főszereplőjévé lépett elő. Nem tudni, hogy Kéthly érezte-e megváltozott helyzetének, szerepének súlyát, de azt, hogy felelősségteljes küldetésről, feladatról van szó, biztos tudta. Ezért is ragaszkodott ahhoz, hogy megbízatásához hivatalos felhatalmazást szerezzen. Bécs-Sopron-Bécs Mindamellett Kéthly Annában munkált némi bizonytalanság az iránt, hogy feladatának teljesítéséhez mégis szükséges lehet a hivatalos kinevezési papír a Nagy Imre-kormánytól. Ezért elhatározta, hogy Budapestre utazik és Nagy Imrétől megszerzi a kinevezési dokumentumot. Tíz óra körül egy kis csapat kíséretében elindult Budapestre. A veszélyes útra elkísérte őt Szélig Imre, húga, Magda, egy osztrák szociáldemokrata újságíró, Ottó Helmer osztrák belügyminiszter és Péter Strasser. A klingenbachi magyar őrház előtt álldogáló civilek és fegyveresek a gépkocsiban felismerték Kéthlyt és „sugárzó arccal fogadták" őt. A határőrparancsnok — tudomást szerezve az úti célról — figyelmeztette őt és társait, hogy csakis „saját felelősségére utazhat tovább, [mert] az oroszok már tíz kilométerre Sopron előtt állnak." Ez Kéthlyt nem rettentette el az út folytatásától. A hegyeshalmi határon is akadályok nélkül jutottak át, egyetlen orosszal sem találkoztak, a magyar határőrök tisztelettel fogadták a két gépkocsit, és a formális útlevél-ellenőrzés után mindenkit átengedtek, még Szélig Imrét is, akinek pedig aligha volt Magyarországra érvényes vízuma. A konvoj már Magyarországon roboghatott tovább. Hamarosan Sopronba érkeztek. Az utcák kihaltak voltak, csak az Erdészeti Főiskola előtt álltak katonák és felfegyverzett diákok — számolt be az egyik résztvevő.

6 Az Erdészeti Főiskola épülete előtt Kéthly Annát már várta egy „nemzetiszínű zászlóval fellobogózott" fekete autó, amelyet az MSZD-központ a győri 6 Arbeiter Zeitung, 68. (1956) november 5.1. 154