Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IN MEMORIAM - Radics Kálmán: Balogh István (1912–2007) / 239–242. o.

In memóriám korlati ismereteit, így pl. a levéltári iratanyag használatát ismertette meg vele részletesen, míg Ecsedi a néprajzi kutatómunka mikéntjébe avatta be őt. Néhány évvel később, 1939-ben a fiatal Balogh István Bécsbe vette útját mint ösztöndíjas, ahol az őt fogadó intézmény a Collegium Hungaricum volt. Bécsi tartózkodása idején kutatott az ottani levéltárakban, de egyetemi előadásokat is hallgatott, teljességgel kihasználandó az ott töltött időt. Szorgalma tovább gyümölcsözött: előbb Berlinben, majd pedig Erdélyben várt rá újabb tanulmányút. Közben magánéletében is döntő változás állt be: múzeumi, immár biztosabb egzisztenciája tudatában a családalapítás útjára lépett, 27 évesen megnősült, felesége, később gyermekeik édesanyja pedig fél évszázadon át volt hűséges társa. Ám a második világháború — annyi más kortársához hasonlóan — Balogh István pályáját is megtörte, 1944 októberéig, amíg végleg hazatérhetett a katonai szolgálatból Debrecenbe, több mint 25 hónapot töltött hosszabb-rövidebb szakaszokban egyenruhában, amelynek során a felvidéki és erdélyi bevonulásokban vett részt. Miután visszatért szülővárosába, az újjáépítésre váró ország új utakat ígérő politikája őt is magával sodorta. Származása, neveltetése teljes természetességgel indokolta, hogy a parasztság képviseletében lépjen politikai pályára, nem véletlen, hogy az akkor épp a városban tartózkodó Erdei Ferenccel együtt szerkesztette az év végén a Nemzeti Parasztpárt programját, annak középpontjában a földreformmal. Abban azonban, hogy egészen fiatalon, 33 évesen főispán lett belőle, jelentős szerepet játszott Veres Péter személyes rábeszélése. Előbb Szatmár-Bereg, majd 1947-ben Hajdú megye, ezzel párhuzamosan pedig Debrecen város főispánja lett a Nemzeti Parasztpárt „színeiben". E posztokat csak igen rövid ideig töltötte be. Tisztességével, kálvinista hitvallásával az új utakra tévedő magyar politika vállalhatatlan és összeegyeztethetetlen volt. 1948-ban saját maga kérte felmentését Rajk László belügyminisztertől, akinek hivatali utódja, Kádár János írta végül alá azt. Balogh István ezzel lényegében egyszer és mindenkorra visszavonult az aktív politizálástól. Jellemző az akkori időkre, hogy az exfőispán egy rövid ideig állandó munka nélkül kényszerült maga és családja megélhetését biztosítani. Hamarosan azonban visszatérhetett természetes közegébe, korábbi munkahelyére, a Déri Múzeumba. Erre 1949-ben került sor, ekkor nevezték ki az intézmény múzeumi tisztviselőjévé, majd egy évvel ezt követően, 1950-ben a Déri Múzeum igazgatói tisztével bízta meg ideiglenesen a város polgármestere (miután az előző igazgató nyugdíjba vonult), amit aztán több mint fél évtizeden át viselt. A forradalom éve, 1956, majd az ezt követő megtorlások az ő életében is fordulópontot jelentettek, igaz másképp, mint számos kortársának. Balogh István sokakkal ellentétben nem volt elhivatott forradalmár, nem kergetett illúziókat, 1956 őszén nem próbált meg tevékenyen bekapcsolódni az eseményekbe. Szakmájának élt ekkor is: a Hortobágy pusztáit járta egy néprajzi kutatóút keretében, az ottani pásztorkodás múltját és jelenét tanulmányozva. Ám november elején egy éjszakára szállást adott néhány embernek a múzeum épületében — eleinte ez a cselekedete lett az alapja annak, hogy megpróbálják őt lehetetlenné tenni. 240