Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IN MEMORIAM - Radics Kálmán: Balogh István (1912–2007) / 239–242. o.

In memóriám Bár ez a törekvés kudarcot vallott, újabb és újabb vádpontok fogalmazódtak meg vele szemben, és mind nyilvánvalóbbá vált a háttérben meghúzódó koncepció. A fojtogató légkörben végül Balogh István maga kezdeményezett önmaga ellen fegyelmi vizsgálatot. Ennek szomorú végeredménye az lett, hogy 1957-re elmozdították múzeumvezetői tisztségéből, sőt Debrecenből is. Az ellene felhozott közhelyes vád, amelyet az elbocsátásáról hírt adó miniszteri leirat is tartalmazott, miszerint nem tanúsított forradalmi és kommunista éberséget, érezhetően költött kifogás volt. Saját maga úgy vélekedett, hogy eltávolítására az 1956. évi forradalmat követő légkörben leginkább a Nemzeti Parasztpárthoz erősen kötődő múltja, egykori főispánsága miatt került sor, a pontos okot azonban vélhetően soha nem tudjuk már meg. Ami tény, hogy el kellett hagynia a múltjában és jelenében általa oly annyira ismert és szeretett városát. így került ebben az évben a Nyírségbe, közelebbről Nyíregyházára: ez a város fogadta be őt, munkát kínálva neki. A szabolcsi megyeszékhelyen Balogh István előbb — még 1957-ben — a megyei Jósa András Múzeum muzeológusa lett és itt dolgozott egészen 1963-ig: érdeklődése ekkor fordult mindinkább a Nyírség irányába, ami által kétségkívül igen sokat nyert a térség tudományossága. Balogh István Nyíregyházán második otthonára lelt. 1963-ban aztán, túl ötvenedik életévén, e városban pályája újabb fordulatot vett. Immár nem a múzeumban, hanem a megyei levéltárban folytatta munkáját. A levéltáraknak korábban „csak" szorgos kutatója volt, ez évtől azonban az akkor költözés előtt álló intézmény igazgatója lett és ezt a posztot egészen nyugdíjazásáig, 1974-ig töltötte be közmegelégedésre (a levéltártudomány iránti elhivatottságát — számos más dolog mellett — világosan jelzi, hogy ő tárta fel a levéltár történetét is). Nem lett volna azonban méltó pályájához, ha ekkor a szó szoros értelmében nyugalomba vonult volna: egészen 2003-ig, tehát 91 éves koráig hetente kétszer ingázott debreceni otthona és Nyíregyháza között, mert nyugállományba vonulását követően is a levéltár aktív munkatársa maradt. A nyíregyházi évek, évtizedek végül hosszúra nyúlt alkotópályája legnyugodtabb időszakának bizonyultak, de végigtekintve tudósi teljesítményén, elmondható, hogy elsősorban Debrecen, másodsorban a Hajdúság és a Nyírség, tágabban tekintve az Alföld népéletének egyik legjobb ismerője volt, tudását pedig számos munkája révén tette közzé. Mind néprajzi, mind történettudományi (mind pedig a két tudományágat egyesítő), sőt ezen túl művészettörténeti írásai jelzik alkotói útjának állomásait. Ha nem is a teljesség igényével, de feltétlenül említést érdemel ezek közül a debreceni városi jegyzőkönyvek feltárása és kiadása, a debreceniség történeti fogalmának megteremtése és értelmezése, a sokszor emlegetett cívis szó mögöttes tartalmának minden korábbinál elmélyültebb értelmezése, de pl. az 1556. évi szabolcsi dézsmajegyzék feldolgozása is. A város, a táj szeretete minden munkáján érezhető, úgy azonban, hogy soha még csak kísérletet sem tett a múlt eszményítésére. 241