Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IRODALOM - Honvári János: A snagovi foglyok. Nagy Imre és társai Romániában. Iratok. Összeáll., a jegyzeteket és a bevezető tanulmányt írta Baráth Magdolna, Sipos Levente. Budapest, 2006 / 202–210. o.

Irodalom mániái tartózkodása első percétől kezdve hangoztatta, hogy nem ért egyet a semlegesség meghirdetésével és a Varsói Szerződésből való kilépéssel. A szovjet hadsereg inváziójával szemben megértőnek mutatkozott és arra is vállalkozott, hogy hazaérkezése után írásaival, nyilatkozataival csökkentse Nagy Imre népszerűségét és támogatottságát. Lukács György, a nemzetközi hírű marxista társadalomtudós pedig azt fejtegette, hogy ő tulajdonképpen véletlenül keveredett a politikába és a jövőben nem is akar politizálni, legfőbb vágya az, hogy hazamehessen Budapestre és folytathassa abbahagyott tudományos munkáját. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Lukács — aki semmiféle olyan nyilatkozat megtételére nem volt hajlandó, amit Nagy Imre ellen fel lehetett volna használni — nem értett egyet az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának 1956. október 5-i határozatával, amely az október 23-i „események" okai és előzményei között a Rákosi-Gerő klikk tevékenysége után második helyen a Nagy-Losonczy-féle csoportot nevezte meg.

8 A beszélgetések során kivétel nélkül mindannyian tiltakoztak Romániába kerülésük körülményei miatt, elrablásukat a nemzetközi jog súlyos megsértésének nevezték és felháborodottan tiltakoztak az ellen a hazugság ellen, hogy saját kérésükre, a maguk döntése alapján, önként távoztak Romániába. Nagy Imre így beszélt erről Walter Románnak: „Fogolyként élünk itt, akiknek még a szabad mozgás és az elvtársakkal való kapcsolattartás sem adatott meg. Korlátozva vagyunk. Magyarul nem találom a kifejezést, de a megfelelő szó az, hogy »deportáltak« vagyunk." (142.) Nagy Imre esetében nem csak azt akadályozták meg, hogy érintkezzen a csoport többi tagjával, hanem még a saját lányával, vejével való találkozást sem tették lehetővé, a Nagy-házaspár unokáit is csak háromszor láthatta az öt hónapi kényszerű külföldi tartózkodás alatt. Hangsúlyozták, hogy az MSZMP ideiglenes vezető testületeiben 1956 őszével kapcsolatban rövid idő alatt általánosan elfogadottá váló ellenforradalmi minősítés alapvetően téves, október 23-a nem a „huligánok", a „csőcselék", a letűnt kapitalista rendszer ittmaradt vagy külföldről hazadobott reprezentánsainak, a „megtévesztett" és „félrevezetett" diákoknak a műve, hiszen a felvonulók, felkelők nagy része munkás és MDP-párttag volt. Nagy Imre Kállai Gyulával folytatott beszélgetése során elismerte és ellenforradalminak nevezte az ismert atrocitásokat, de az október 23-november 4. közötti eseményeket ennek ellenére forradalomnak tartotta. (179.) A csoport tagjai a felkelés alapvető okaként a Rákosi-Gerő-féle vezetőség hibáit, súlyos törvénytelenségeit és a nemzeti érzés állandó megsértését nevezték meg. Elhamarkodottnak és feleslegesnek minősítették a második szovjet beavatkozást, mivel szerintük november elején a viszonyok már a konszolidáció irányába haladtak és véleményük szerint néhány héten belül a szovjet beavatkozás nélkül is el lehetett volna szigetelni a szocializmus nyílt ellenfeleit. Kádár magatartását joggal nevezték kétszínűnek, mivel 8 Jellemző, hogy ez a határozat nem a hibák bírálatát tekinti a Nagy Imre és Losonczy Géza köré csoportosuló pártellenzék legfőbb bűnének, hanem azt, hogy a bírálatot a párton kívülre, a nyilvánosság elé vitték. MSZMP, 14-15. 205