Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IRODALOM - Katona Csaba: Tóth Árpád: Önszervező polgárok. A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban. Budapest, 2005 / 184–194. o.

Irodalom rendszer szerint — olyan nagy figyelmet kiérdemelt egyleteket, mint pl. a Magyar Tudós Társaság, a Kisfaludy Társaság vagy a Pesti Műegyesület, hasonlóképp pl. a kevésbé ismert egyletekhez, nem indokolatlan, hiszen a saját kutatási alapvetését szem előtt tartva alakultak ki ezek az arányok. Ami pedig — bár ismétlem, néhol eltúlzottnak vélem az egyes fejezetek terjedelmei között érzékelhető eltéréseket — a szerző önálló útkeresésének hiteles igazolása. A gazdasági egyesületek hasonlóan rövid elemzése a Magyar Gazdasági Egyesület és az Országos Iparegyesület társadalomtörténeti vonatkozásait mutatja be. Előbbi a vizsgált korszakban kevésbé volt képes eleget tenni az egyesületek integrációs „feladatainak": mindvégig elválaszthatatlan volt a főnemesség és birtokos nemesség túlnyomó tagsági többségétől, nem is szólva az egyesület vezető pozícióit betöltők személyéről (pl. báró Orczy Lőrinc, gróf Széchenyi István, gróf Károlyi György). Ennek oka részben feltétlen abban az egyszerű magyarázatban rejlik, amire a szerző is rámutatott: az anyagi felemelkedést célzó egylet leginkább azokat mozgathatta meg, akik — legalábbis vélelmezetten — rendelkeztek az ehhez elengedhetetlen kezdőtőkével. Az egyesület másik erőteljes vonása a Pesthez kötődés volt. A nemzeti ipart pártoló tevékenysége révén ismert Iparegyesületre éppúgy igaz az erős Pest-centrikusság, vagy ahogy a szerző fogalmazott, „inkább >>fővárosi<<, mint >>városi<< egyesületnek tekinthető." (201.) Ez mutatkozott meg pl. abban, hogy a nagysikerű ipar kiállításokon is főleg Pest város iparosainak termékeit tekinthették meg az érdeklődők. Az az egyesület célkitűzéséből adódó, tehát korántsem meglepő tény, hogy a pesti polgárság jelentős arányban volt jelen az egyletben, sőt annak vezetésében is, az azonban talán igen, hogy az iparosok arányaikban (de csak arányaikban, hisz abszolút számukat tekintve ide léptek be közülük a legtöbben) alulreprezentáltak voltak, számuk nemigen haladta meg a kereskedőkét. Ez részben azért hat a meglepetés erejével, mert kifejezetten ipari egyesületről van szó, részben pedig azért, mert Pestet messze több iparos lakta, mint kereskedő. Mindez azt látszik igazolni, hogy az egylet működési keretei túlmutattak a tisztán „szakmai" célkitűzésen, a többi egylethez hasonlóan ez is sajátos társadalmi érintkezési terep, egyúttal reprezentációs fórum volt. Említést érdemel még, hogy a támogatók között az ellenzéki/liberális főrendek (pl. gróf Károlyi György, gróf Batthyány Lajos, aki az egyesület elnöki tisztét is betöltötte) mellett a konzervatív arisztokrácia is jelentős anyagi támaszt biztosított (pl. herceg Esterházy Pál). Ezt akár a politikai határok fölött átívelő nemzeti érdek érvényre jutásaként is értékelhetjük, tovább gazdagítva az egyesületek integráló szerepének egyébként is árnyalt színekkel teljes palettáját. Az összefoglalást nyújtó záró fejezet (Következtetések és kitekintés) előtti utolsó rész a zsidó egyesületekkel foglalkozik, az előzőeknél is korlátozottabb terjedelemben. Ez más megközelítésen alapszik, mint a korábbi fejezetek felépítése, már csak azért is, mert a felekezeti alapokon szárba szökkenő egyletek működésüket tekintve lényegében lefedték mindazon szegmenseket, amelyeket a korábbiakban tárgyalt egyesületek (amelyekben egyébként ilyen-olyan arányban, de megtalálhatóak voltak a zsidóság — esetenként kikeresztelkedett — képviselői is). E 192