Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IRODALOM - Katona Csaba: Tóth Árpád: Önszervező polgárok. A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban. Budapest, 2005 / 184–194. o.

Irodalom ponton némiképp visszakanyarodva a szerző alapvető célkitűzéséhez, illetve a magam felvezető gondolataihoz is, egyúttal az első evezőcsapásokat is megtéve az összegzés vizein, idézném Tóth Árpád a témához kötődő egy korábbi munká­jának első mondatait: „A késő rendi társadalom működésének egyik fontos sajá­tossága, hogy a (kiváltságos) rendi csoportokon kívüli elemek előtt új lehetősé­gek nyíltak meg (pl. modern, polgári jellegű egyesültek), illetve a korábban is létezett mobilitási csatornák (pl. felsőbb iskoláztatás, a honoráciorpályák, vegyesházasság) használata e csoportok részéről sokkal elterjedtebbé vált. Ez a változás nem csupán az egyén státusának megváltoztatását — és ezzel akár a társadalmi felemelkedést — könnyítette meg, hanem egyúttal azt is elősegítette, hogy az egymás mellett élő rendi szegmensek egységesebb, sűrűbb szövetű tár­sadalommá integrálódjanak. [...] Jelen tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy megvizsgáljam a zsidó lakosság a fenti értelemben vett integrációjának egyetlen területét, az egyesületi szerveződést a kor legnagyobb, legurbanizáltabb és leg­polgárosultabb magyarországi városában, Pesten." 10 A talán hosszúnak tűnő, máshonnan vett, de ugyanazon szerzőtől származó idézetet azért emeltem be írásomba, mert részben indokolja a zsidóságra fordí­tott kiemelt figyelmet. Részben pedig azért, mert nézetem szerint példás pontos­sággal jelöli ki a szerző vizsgálatának fő csapásirányát az itt elemzett és bemuta­tott mű egészére vonatkozóan is. így tehát az önismétlés hibáját kerülni igyekez­vén, azzal zárnám soraimat, hogy iskolázott és iskolához kötődő módszertani megközelítés, letisztult gondolatmenet, biztos kézzel ívelt szerkezet, elmélyült kutatás, részletes forrásfeltárás, imponáló szakirodalmi ismeret teszi karakteres­sé a kötetet, amit csak a súlypontok már említett nem kellő kiegyensúlyozottsága tesz kissé féloldalassá. Jó szívvel merem ajánlani mindenkinek, akit nem csupán felületesen érdekel a 19. század eleje talán legizgalmasabb magyarországi tere­pének, Pest városának társadalomtörténete. Rövidítések és irodalomjegyzék 1. Kiadott források B/.N., 1861/a Hírharang. Balaton-Füredi Napló, 1. (1861) 2:15. Ö/.N., 1861/b Hírharang. Balaton-Füredi Napló, 1. (1861) 17:134. JÓKAI 10 TÓTH, 2003. 156. 193

Next

/
Thumbnails
Contents